Betiltott egy anticionista tüntetést a rendőrség

2014. március 06. 15:31

Az indoklás szerint a szombatra tervezett rendezvény célja magában hordozza annak a veszélyét, hogy szélsőségesen, kirívóan közösségellenes megnyilvánulást válthat ki. Illetve annak is reális az esélye, hogy a tüntetés alapjogokat sértene.

2014. március 06. 15:31

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtiltotta a fővárosban szombatra tervezett, úgynevezett anticionista tüntetés megtartását. „A rendezvény célja magában hordozza annak a veszélyét, hogy szélsőségesen, kirívóan közösségellenes megnyilvánulást válthat ki. Reális a veszélye annak, hogy a rendezvény megtartása alapjogokat sértene” – indokolta az intézkedést csütörtökön az MTI érdeklődésére a BRFK.

A rendezvénynek az interneten olvasható meghívója szerint március 8-án lenne a tüntetés. A meghirdetett jelszavak között az első helyen az szerepel, hogy „elég volt a cionista zsidók hazugságaiból!”.

A Mazsihisz már február 26-án közölte a honlapján: „a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy 2014. március 8-ára »Anticionista tüntetés«került meghirdetésre a Főváros szívében”. Ebben a helyzetben „vallási csoport elleni uszítás és holokauszt-tagadás bűntette miatt” feljelentést tettek – közölte akkor a Mazsihisz.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nannyó
2014. március 06. 21:30
Kik a szervezői ennek a tüntetésnek?
leech
2014. március 06. 21:26
A Magyarság gettóba van zárva ! Tilos minden szabad gondolat ! Tilos tüntetni ! Tilos számolni ! /pl: holokosztosokat/ Tilos motoros évadnyitót rendezni ! Amit szabad : töménytelen menórát karácsonykor ! Amit szabad : zsidók szarozzák a Magyart plakátjaikkal a hősök terén ! Amit szabad : Magyarországot felvásárolni ! Amit szabad: Orbánra szavazni ! Hát egy nagy faszt nektek ! Szebb Jövőt !
locsaba
2014. március 06. 21:18
köcsögök
historiker
2014. március 06. 21:05
"A Mazsihisz már február 26-án közölte a honlapján: „a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy 2014. március 8-ára »Anticionista tüntetés«került meghirdetésre a Főváros szívében”. Ebben a helyzetben „vallási csoport elleni uszítás és holokauszt-tagadás bűntette miatt” feljelentést tettek – közölte akkor a Mazsihisz." A cionizmus, mint vallás?:)) Az anticionizmus, mint holokamu tagadása?:)) A rendőrség persze nem tilthatja be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!