Hosszú a lista: őket fenyegette meg eddig Magyar Péter

A bíróságokat is megfenyegette Magyar Péter, miután megtudta, hogy elvesztette az Index ellen indított sajtóperét. Nem ez volt az első alkalom.

Tizenegy év fegyházra ítélte Portik Tamást felbujtóként elkövetett minősített emberölés miatt a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon hétfőn. A másodrendű vádlott tettesként 10 évet kapott, a harmadrendű vádlottat felmentették.
A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint Portik Tamás adott utasítást. Az ügy hátterében kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.
A vádirat szerint Portik Tamás, aki 1994 és 2000 között az olajügyletekkel kapcsolatba hozott Energol Rt. igazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és nagy befolyásra tett szert az alvilágban.
Portik Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette. A hatóságok őt gyanúsítják a Prisztás-gyilkosság mellett a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással és Seres Zoltán, illetve testőre 1999-ben Tahitótfaluban történt meggyilkolásával – írja az MTI.
Prisztás József vállalkozót még 1996. november elsején lőtték agyon az óbudai Ladik utcában, mikor épp beszállni készült a kocsijába. Az elkövető, sőt, a gyilkosság indítéka is ismeretlen volt több mint másfél évtizeden keresztül. A nyomozás aztán 2012-től vett új fordulatot, amikor a régi nagy, megoldatlan ügyek felderítésére a Nemzeti Nyomozó Irodán belül külön csoport alakult. Prisztás halála után 11 hónapig folyt a nyomozás, 1997 októberében megszüntették, és csak 2012 februárjában rendelték a folytatását.