Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Az MTI közölte az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság december 5-i ülésének jegyzőkönyvét, benne azokkal a mondatokkal, ami miatt Kövér László házelnök kezdeményezte a jobbikos képviselő tiszteletdíjának maximális, egyharmados csökkentését.
December 5-én első napirendi pontként az új büntetés-végrehajtási kódexhez benyújtott kapcsolódó módosító indítványokat tárgyalta a parlament. Gaudi-Nagy Tamás több kérdést is feltett a büntetés-végrehajtást képviselő Schmehl János dandártábornoknak az előzetes letartóztatásban lévő embereknek szóló csomagküldéssel kapcsolatban.
Az egyik felszólalását követően Borbély Lénárd fideszes képviselő arról tájékoztatta Lukács Tamás (KDNP) bizottsági elnököt, hogy „az előbb azt mondta Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam, hogy menjek ki vele a folyosóra, majd meglátom, hogy ha valami nem tetszik, és ha felidegesítem őt, akkor kő kövön nem marad”.

