„Ha ma demokratikus, nem kompromittált, keresztényszociális törekvésre akarunk hivatkozni, akkor az 1945 és 1949 között működött Demokrata Néppárt (Barankovics-párt) lehet a hivatkozási alap, amely nevében nem volt az, ám szellemében igen. Nagy kár, hogy a KDNP erről a hagyományról csak a nevében és egy-egy hivatkozásában vesz tudomást, olyan kiváló emberekről, a Barankovics-párt országgyűlési képviselőiről, mint a nagyszerű néprajzkutató Bálint Sándor vagy a kiváló író és kritikus Rónay György még hivatkozásokban sem. Helyettük inkább olyan kompromittált történelmi szereplők emlékével kereskedik, mint Prohászka Ottokár. Ha tudnák, ki az a Bálint Sándor és Rónay György, nem kellene a lakáj szerepét játszaniuk Orbán Viktor mellett, és nem járulnának hozzá maguk is a magyar katolikus egyház politikai lejáratásához.
Ma a politikai arénában szereplő minden párt a politikai közösségen belül élők szavazataiért versenyez, akik összességében körülbelül a felnőtt társadalom felét teszik ki. A politikai közösség bővítésére egyik sem tesz komolyabb kísérleteket, jóllehet főként a versenyben alul maradók áhítoznak a kirekesztettek szavazataira. Az egyetlen dolog, ami velük kapcsolatban eszükbe jut, a szavazataik megvásárlása, mert puszta ígéretekkel már nem megvesztegethetők.
Ez azt jelenti, hogy ma Kelet-Európában nincsenek klasszikus értelemben vett baloldali pártok. Természetesen nem olyan pártokat hiányolok, amelyek az osztálytársadalom megszüntetésének és meghaladásának illuzórikus reményét tűzik a zászlajukra, hanem olyanokat, amelyek a társadalmi osztályok igazságos, szolidaritáson alapuló kiegyezésére tennének javaslatot. A magyar úgynevezett baloldalnak esze ágában sincs szorgalmazni a tőkésosztály és a munkavállalók új kiegyezését, nem állnak oda a társadalmi közösségből kiszorultak mellé (ha a hajléktalan emberek kriminalizálásáról vagy az ózdi vízcsapok elzárásáról kell szavazni, képviselőik is az apartheid politikára voksolnak). Nem tesznek kísérletet a tőkésosztály és az állam korrupt összefonódásának felszámolására, aminek méreteiről csak most szerezhettünk valódi képet, amikor a NAV egyik bámulatosan bátor munkatársa megszegte a hallgatás fogadalmát. Sőt a baloldali pártok azt is tétlenül nézték végig, hogy azt, amit tenniük kellene, egy új társadalmi kiegyezés szorgalmazását, a Fidesz eleve kiüresítse azzal, hogy szemfényvesztő retorikai fogásként a szótárába emelte. Amit azonban a Fidesz „igazságosabb” közteherviselésnek nevez, az részint hazugság, részint a korrupt állam útonállása, a jövő kifosztása. Ennek estek áldozatul az öngondoskodás eszméjén alapuló nyugdíjpénztárak, és ugyanez az alapja a büntetőadók rendszerének, amely ‒ ellentételezésképpen, a hatalomba beépült tőkés érdekkörök szerepe miatt ‒ a korrupciót növeli.”