Börzsei Tibor elmondta, a büntetés a rendőrség feladata, amely eddig ezres nagyságrendben szabott ki bírságokat, és több tízmilliós összeget fizettek a hibázó teherautósok. Hangsúlyozta, azt javasolják a fuvarozóknak, hogy fedélzeti egységgel (OBU), bevallási közreműködőkön keresztül fizessék meg az útdíjat. Jelenleg a teljes értékesítés 37,8 százaléka érkezik be a flottakövetőkön keresztül, de az arány egyre nő, néhány hét alatt 4 százalékkal emelkedett. A várakozás szerint az OBU-val bevallók aránya kétharmadra nő, de ez akár 75 százalék is lehet.
A bevallási közreműködők képviseletében Szász János, a Secret Control GPS Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta, 50 ezer fölötti jármű flottafelügyeletét látják el Európában, ezek közül tízezernél többen vannak, akik a hazai e-útdíjat rajtuk keresztül fizetik meg. A kereskedelmi vezető szerint dinamikusan nő az OBU-ra váltók aránya, havonta akár 2000-2500-as növekedés is várható a teljes piacon.
Nem egészen 5 százalékkal nőtt a főutak forgalma az e-útdíj bevezetése óta – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője. Szűcs Lajos hozzátette, azt a fuvarozói igényt még nem tartja megoldhatónak, hogy ne a szakaszra való felhajtáskor, hanem az adott út végén számolják fel a díjat. Ennek az az akadálya, hogy vannak olyan rövid, sok kereszteződéssel szabdalt szakaszok, amelyekről sok helyen lehajthatnak a fuvarozók.