Felcsuti Péter, az Együtt 2014 egyik alapítója az ATV Start keddi műsorában egy kérdésére válaszolva megjegyezte: „augusztus közepe óta nem vagyok benne a Bajnai-csapatban”. A Bankszövetség korábbi elnöke a távozásának okát firtató kérdésre elmondta: nem értett egyet azzal, ahogyan az Együtt 2014 kezelte az ellenzéki összefogást. Mint elmondta, bár sok vitája van Gyurcsány Ferenccel, de ebben a kérdésben inkább vele, és az ő szélesebb összefogást szorgalmazó álláspontjával ért egyet. Ezzel a véleményével ugyanakkor egyedül maradt az Együtt 2014-ben. Felcsúti szerint a párt nem képviseli jól az eredeti célt, az „Orbán-rezsim leváltását”. Úgy véli, mindent, az egyéni ambíciókat is ennek kellett volna alárendelni.