Kövér László szerint érdemes lenne hosszú távon megfontolni, nem lenne-e jó nagyobb mozgásteret adni a kormánynak arra, hogy a mindennapi kihívásokra reagáljon, és lazítsanak azon, hogy mindent, a legrészletesebb szabályokat is törvénybe akarják iktatni. Azt tartaná normálisnak, ha a parlament csak a legalapvetőbb, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt. Arra, hogy ez egyfajta rendeleti kormányzás lenne-e, annak rossz íze nélkül, igennel válaszolt. Szerinte érdemesebb lenne az energiáikat nagyobb mértékben a végrehajtó hatalom ellenőrzésére fordítani. Szólt arról is, hogy az egyéni jelöltek és a lista esetében semmi sem sürgeti őket.
Az államfő döntése alapján jövő áprilisban, májusban lesznek a választások, egyelőre mindenkinek a törvényhozói munkával kell foglalkozni. Arról, mi kell ahhoz, hogy valaki választókerületi elnök, egyéni jelölt legyen azt válaszolta: munka. A kormányfő nagy hangsúlyt fektetett a frakcióülésen is arra, nehogy bárki a felmérésekből azt a téves következtetést vonja le, hogy a választásokat megnyerték - jegyezte meg, hozzátéve: mindenkinek óriási a felelőssége. Kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a visegrádi kihelyezett frakcióülésen a választókerületi elnökök sorsa napirendre került volna. Kövér László szerint a választási kampány egyik témája a rezsicsökkentés lehet.
A további esetleges csökkentésekről azt mondta, addig kell és szabad csinálni, amíg ezeknek a cégeknek a nyereségét elviselhető és tisztességes mértékre vissza nem szorítják, amíg tudnak beruházni, az amortizációjukat finanszírozni. Kövér László ebben elég tág mozgásteret lát, hiszen extraprofitot vittek ki az országból az elmúlt években. A külhoniak képviseletéről azt mondta: nem számol azzal, hogy sok mandátum múlik majd szavazataikon, illetve azzal sem, hogy ez döntené el a választásokat