Bajnai: Folytatódik a rezsihazugság

2013. szeptember 06. 12:57

Az Együtt‒PM szövetség vezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: már az első rezsicsökkentés is átverés volt, az Orbán-kormány három évében 17 százalékkal nőttek a rezsiköltségek, ezt ugyan csökkentették 10 százalékkal, ám a megszorítások ezt a hatást lenullázták.

2013. szeptember 06. 12:57

A volt miniszterelnök az újabb ‒ 11,1 százalékos ‒ rezsicsökkentésről azt mondta, már az első is átverés volt. Az Orbán-kormány három éve alatt 17 százalékkal emelkedtek a rezsiköltségek, ezt ugyan csökkentették 10 százalékkal, ám a „Varga-csomag” ezt a hatást lenullázta, nyáron többel nőttek az emberek terhei annál, mint amennyit a rezsicsökkentés a pénztárcájukban hagyott ‒ tette hozzá. Úgy fogalmazott: a kormány elvette a kenyeret az emberektől, és most morzsát szór eléjük.

Bajnai Gordon igazságtalannak és fenntarthatatlannak tartja a jelenlegi rezsicsökkentést. Helyette az Együtt‒PM épületszigetelési, -korszerűsítési programokkal csökkentené a fűtési költségeket, akár 30 százalékkal. A kiskeresetűeket pedig az egykulcsos adó megszüntetésével segítenék ‒ mondta.

Kitért arra, hogy a Magyar Villamos Művek százmilliárdos profitjának egy részét is az általuk javasolt rezsicsökkentés érdekében használnák fel. Emellett ‒ folytatta ‒ olyan programot indítanának, amely ellenőrzött körülmények között lehetővé tenné, hogy a rászorulók ingyen jussanak tűzifához.

Bajnai Gordon ugyanakkor helyeselte a visegrádi Fidesz-KDNP-frakcióülés két másik döntését, a családi adókedvezmény kiterjesztését és a gyed extra tervezett bevezetését. Szerinte a kormányoldal belátta tévedését, és két fontos ügyben változtatott eddigi politikáján. Az Együtt‒PM szerint azonban a gyesen lévőknek is lehetővé kellene tenni, hogy az ellátás mellett dolgozzanak. Emellett sürgette, hogy a kormány állítsa vissza a kisgyermekes anyák munkahelyi védettségét, amelyet korábban megszüntetett.

A devizahitelesek megsegítéséről úgy foglalt állást: a Fidesz továbbra is felelőst és nem megoldást keres, noha a devizahitelezést az első Orbán-kormány engedélyezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy három év alatt megtízszereződött a nem fizető adósok száma. Korábbi javaslataikon kívül szorgalmazta, hogy a Magyar Nemzeti Bank is vegyen részt az adósmentésben, eurótartalékát ugyanis átlagosan 272 forint körüli árfolyamon szerezte be. A nyereség egy részéből segíteni lehetne a bajba jutott hiteleseknek ‒ jelentette ki.

Az Együtt‒PM újra lehetővé tenné, hogy a munkanélküli adósoknak átmenetileg csak havi 10 ezer forintot kelljen törleszteniük, az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét pedig a bankadóból írnák le.

Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában azt mondta, rezsicsökkentésre még a Kádár-rendszerben sem volt példa, erre „még a népbarát, magukat népbarátnak mondó kommunista kormányok sem voltak képesek”. Bajnai Gordon erre úgy reagált: az egykor antikommunista Orbán Viktor mára Kádár János legszorgalmasabb tanítványává vált, valaha a rendszerváltás jelképe volt, ma viszont azé a rendszeré, amelyet le kell váltani.

Bajnai Gordon szerint mindazonáltal az Orbán-kormány nem népbarát, hanem „a barátok kormánya”. Szerinte ezt jelzi, hogy a Fideszhez közeli cégeknek jut a közbeszerzések nagy része, miközben Magyarország egyre lejjebb csúszik a versenyképességi rangsorokban, egyre kevesebb pénz jut oktatásra, egészségügyre, és tartósan zsugorodik a gazdaság.

Frissítve: 14:08

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. szeptember 06. 18:54
Kiváncsi vagyok mikor ba...nak az asztalra az energiaszolgáltatók.A helyükben a t...köm tele lenne ezzel a kormánnyal.A zemberek szempontjából meg az energiaszolgáltatók más címszó alatt visszaterhelik a népre a rezsicsökkentést,ha máshogy nem akkor úgy,hogy drágábban adják a gyáraknak az áramot,energiát azok pedig a termékeikre rárakják.Ez a rezsicsökkentés az évszázad átverése.És még mindig benyelik az emberek.(Már aki). A megoldás részben a gazdaság beindítása lenne,lényegesen magasabb fizetések(ezzel nem tud mit kezdeni a kormány),másrészt a lakások energiahasznosításának javítása(ezzel sem nagyon foglalkoznak).Marad a demagógia és az hogy ostoba,rövidlátó módon elveszik az energiaszolgáltatóktól a pénzt és szétosztják.Nem elmulasztva ismételgetni,hogy MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESIT!
várúr
2013. szeptember 06. 17:59
mszp - Külön 2014 úgy megegyeztek, hogy még a rezsidíjban sem tudnak megegyezni. Beszélnek összevissza. Gáz.
kjkj945
2013. szeptember 06. 15:52
Brácsa ez a szalmaszál, hogy mese semmibe sem vett?? Kinek vakarsz ezzel imponálni?? Így csak elveszítesz választókat!!!
Secnir
2013. szeptember 06. 15:31
uccsó megjegyzés: az MVM az áramtőzsdén olyan 14 forint környékén veszi az áramot. paks nem tudom, mennyiért adja (saját magának). a szélerőművek meg ingyen termelik, úgy tudom...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!