GKI: Magyarországon véget ért a recesszió

2013. augusztus 05. 07:29

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarországon technikai értelemben véget ért a recesszió, de növekedési fordulatról egyelőre nincs szó, a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi visszaesését idén lényegében stagnálás, minimális, 0-0,5 százalék közötti növekedés követi – közölte a gazdaságkutató legfrissebb előrejelzésében az MTI-vel.

2013. augusztus 05. 07:29

A GKI szerint a növekedés döntően abból fakad, hogy a tavalyi nagyon kedvezőtlen időjárással szemben idén összességében sokkal jobban alakulnak a természeti feltételek, s emiatt a mezőgazdasági GDP legalább 20 százalékkal nő. A fogyasztás stagnál, a beruházás tovább csökken. Mivel a gazdaság bővülésének mértéke csekély, így a foglalkoztatás terén is csak a közmunkaprogramok kiterjesztése miatt lehetséges a növekedés – mutat rá a GKI.

Az adatokat tekintve a várt jó mezőgazdasági termés hatása csak később érződhet. A kiskereskedelmi forgalom és az építőipar termelése emelkedett, ugyanakkor csökkent az ipar teljesítménye. A GKI meglátása szerint a kivitel határozottan élénkült, de a beruházások tovább estek. A foglalkoztatás az első öt hónapban az öt főnél nagyobb cégeknél és a költségvetési szférában enyhén csökkent, a KSH lakossági felmérése szerint azonban 1,4 százalékkal emelkedett a valamiféle munkát végzők aránya. Kedvező és kedvezőtlen jelek tehát egyaránt érezhetők, a fejlődés határozott iránya azonban még nem rajzolódik ki – áll a GKI prognózisában.

A gazdaságkutató 2013 egészére vonatkozóan 2,2 százalékos inflációt vár. A folyamatokat egymással ellentétes hatások, piaci és kormányzati döntések is erőteljesen befolyásolják. A kormány energiaár és közműszolgáltatás díj-csökkentő lépései jelentősen lefelé húzzák az inflációt, ugyanakkor az újabb és újabb kivetett adók begyűrűznek az árakba. A telefonadó, a közműadó, az e-útdíj, a tranzakciós illeték mind emelik a drágulás ütemét.

Ugyanígy hat a július 1-től megemelt dohánytermék árrés. Piaci alapon jelentősen drágulnak az élelmiszerek, valamint az üzemanyagok. A piaci szolgáltatások és a tartós fogyasztási cikkek viszont lassítják az átlagos áremelkedést. A kilátásba helyezett újabb 10 százalékos áram és gázár csökkentés e termékek súlyánál fogva éves szinten nagyjából 0,8 százalékponttal mérsékli az inflációt. Ugyanakkor a szeptemberi-októberi megvalósítás csak részben lesz érzékelhető az éves átlagban, hiszen csak 2-3 hónapot érint az idei évből. Az infláció ütemének idei csökkenése az államháztartás egyensúlyának alakítására egyértelműen negatívan hat.

A jegybanki alapkamat július 24-től 4,0 százalék. A GKI szerint a kamatvágások sorozata a jegybanki vezetés szerint tovább folytatódik, csak a mértéke lesz kisebb, feltehetően 10 bázispont. A lehetséges kamatpályát – a pénzügyi stabilitás miatt - behatárolják a külső körülmények is. Az alacsony kamat egy ponton túl már nem lesz elég vonzó az elmúlt időszak legerősebb állampapír-vásárló csoportok számára. A forint erőteljes, 310-320 fölé gyengülése esetén a kamatcsökkentési periódus vélhetően le fog állni, sőt szélsőséges esetben akár kamatemelés is bekövetkezhet – írta elemzésében a GKI.

Az előrejelzés szerint az államháztartási hiány végeredményben idén a GDP 3 százaléka körül – valahol a 2,7-3,4 százalékos sávban – alakul, vagyis kisebb elcsúszás valószínű a 2,7 százalékos hiánycélhoz képest. Az államadósság rátája 2013 végén a GDP 79-80 százaléka körül lesz, az idei változás előjelét a forint év végi árfolyama és a kincstári tartalék nagysága dönti el – állapítja meg a GKI.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2013. augusztus 05. 22:41
Siker propaganda ,minden alap és bizonyíték nélkül!A Bizonyítékok szerint a gazdaság tovább zuhan,stadion építésből,alúljárók betömésétől nem nő a GDP!Ezt alátámasztja a forint értékvesztése,a munkanélküliség és a nyomor növekedése,a kereskedelmi forgalom zuhanása!
IgazságosIzomViktor.
2013. augusztus 05. 10:57
A recesszió szinte mindenhol véget ért európában bocs.Ez bizony nem Nagyvezérünk érdeme.Növekedés nuku.Az pedig az ő érdeme lenne.
geraz51
2013. augusztus 05. 10:47
Ebböl balhé lesz gyerekek.Ilyen nevek mint Akar László,Vértes András,Petscning Mária Zita elis merik,hogy vége a recessziónak?Mi jöhet ezután csak nem gazdasági növekedés?IMF nélkül?Ez kérem skandallum.
bdi
2013. augusztus 05. 09:20
A véget ért a recesszió most azt jelenti, hogy épp elértük a gödör alját. (hála az időjárásnak)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!