Kövér megfejtette az elmúlt három év kormányzását

2013. június 28. 17:15

Az Orbán-kormány elmúlt három évében rendszerváltoztatás értékű reformfolyamat zajlott, melynek a törvényhozás volt a legfontosabb motorja, illetve terepe – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Lakiteleken. A fideszes politikus szerint nem maradt tulajdonképpen „egyetlen olyan szeglete sem” az életünknek, amelyet ne alakítottak volna át.

2013. június 28. 17:15

A nagy átalakítást, az ország, az államélet szinte minden szegletének a reformját gyakorlatilag befejeztük - hangsúlyozta a házelnök a Kárpát-medencei Szabadegyetem plenáris ülésén, a népfőiskola Kölcsey-házában tartott előadásában. Kövér László reményét fejezte ki, hogy ez lesz a legsikeresebb ciklusa a rendszerváltoztatás óta eltelt időszaknak. A fideszes politikus szerint nem maradt tulajdonképpen „egyetlen olyan szeglete sem” az életünknek, amelyet ne alakítottak volna át. „Uram bocsá', imitt-amott nem forgattunk volna fel fenekestül” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az alaptörvénytől kezdve az oktatási rendszeren, a munka világán át, a nyugdíjrendszer, az egészségügy, a rendvédelem területét érintve egészen a nemzetpolitikáig sok területen megtörténtek az átalakítások. Az Országgyűlés 1099 törvényt és országgyűlési határozatot fogadott el az elmúlt három évben – számszerűsítette a törvényalkotás munkáját a házelnök. Ha csak a mennyiséget nézzük, nemcsak az elmúlt 23 év tekintetében minősíthető számszerű rekordnak, hanem talán egyfajta Guinness-rekordnak is minősül – fűzte hozzá Kövér László. A házelnök szerint az átalakítás minőségét „az idő fogja eldönteni”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Drámai végjáték jön: így áll most a Fidesz és a Tisza versenye – itt az új Mesterterv

Drámai végjáték jön: így áll most a Fidesz és a Tisza versenye – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Az állam szinte minden területén csőd közeli állapotokat találtunk a választások után – utalt 2010-re Kövér László, hozzátéve, hogy „ehhez képest nem nagy kunszt jobbat alkotni”. Álláspontja szerint, a törvényalkotás nem követett el olyan hibát, ami „látványosan cáfolhatóvá tenné” a célok elérését, és „az ellenzék ezért nem tud igazán mivel kampányolni”. Szét kell nézni a világban, akkor lehet látni, hogy miközben nagyon komoly „érdeksérelmeket” okoztak, egy-két kivételtől eltekintve sikerült békében elfogadtatni a társadalommal a változásokat- mondta. Kövér László visszaidézte 2010-et, amikor a kormány folytathatta volna a megelőző kormányok politikáját, és gazdaságilag Európai Unióban ez volt az elvárás. Felidézte, hogy 500 milliárd forintos hiány „tátongott” a költségvetésben, plusz az unió által előírt 4,3 százalékos államháztartási hiány. Az új kormány tett „egy tétova kísérletet”, hogy Brüsszellel megértesse: a Bajnai-kormány által vállalt 4,3 százalékos hiánycél hazugság, „amiben ők is cinkosok voltak”. De nem engedtek a 4,3 százalékból, „így kényszerültünk a gazdasági szabadságharcra, és unortodox eszközökhöz nyúltunk” – mondta.

Elfogadhatatlannak nevezte az örökül hagyott gazdaságpolitika folytatását, mert akkor „fél éve alatt megbukott volna” a kormány. Így született meg az a döntés, amely belevitt abba a konfliktussorozatba, amelyből most kezdünk kilábalni – fogalmazott. Ha a magyar kormány válságkezelő gazdaságpolitikája sikeres lesz, akkor olyan precedenst teremthet, amelyet a válságba került más kormányok is alkalmazhatnak – jelentette ki. A „brüsszeli eurokráció” támadása a házelnök szerint azért ennyire erős és határozott, mert „ennek a gazdaságpolitikának a szükségszerűsége volt a nemzeti önállóság erősödése”
 
Kövér László utalt arra, hogy ideológiai háborúba is „belecsöppentünk”, elsősorban az Alaptörvény elfogadása miatt, támadva azokat a civilizációs „alapértékeket, amelyek a kereszténységhez kötődnek. Ez a történet még nem fejeződött be, ezek a folyamatok akkor vállnak visszavonhatatlanná, ha ez a pártszövetség a következő négy évre is bizalmat kap – fogalmazott a házelnök.
 
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke bevezetőjében a ciklus legnagyobb érdemének mondta azt, hogy megalapozta az új Magyarországot az alaptörvény megalkotásával. 

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. június 29. 08:56
Kövér nem "megfejtette", hanem értékelte az elmúlt 3 évet. Mégpedig korrekt és a valóságból kiinduló, helyes értékelést adott. Az a tény, hogy akadnak még aze lőző kurzus klientúrájából olyanok, akiknek ez nem tetszik, egyáltalán nem zavar. Sőt, elégtétellel tölt el. Mivel a nemzetellenes, és az országot kiszolgáltató szűk kiesbbség vádaskodásai valójában elismerő szavak.
Válasz erre
1
1
IgazságosIzomViktor.
2013. június 28. 23:11
"Ez a történet még nem fejeződött be, ezek a folyamatok akkor vállnak visszavonhatatlanná, ha ez a pártszövetség a következő négy évre is bizalmat kap – fogalmazott a házelnök." És igen!Itt bújt ki a szög a zsákból.Erre megy ki a játék!!!
Válasz erre
5
1
atila68
2013. június 28. 22:20
Rendszerváltásról dumcsiztok. A franciáknak három forradalom kevés volt, hogy összehozzanak egy normális köztársaságot, pedig ott aztán csobogott a "patakvér". Itt meg... Ellenzéki kerekasztal, demokratikus ellenzék, meg a kis faxom az...
Válasz erre
17
3
Toportyán tiszteletes
2013. június 28. 21:45
Narancsbolsevik ha kell naponta átfesti az eget is,kár hogy már a gugli tizedmásodpercek alatt hozza az összes hazugságukat,persze ezeket ez sem zavarja...Goebbelsi recept szerint addíg kell hazudni míg magad is elhiszed,ezek már tényleg beszopták a saját hazugságaikat.A Kárpátok Géniusza is erre qrt rá,hehe.
Válasz erre
7
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!