Délután két órától hazatérhetnek az árvíz miatt pénteken kitelepített Győrújfalu lakói. A közlemény csupán annyit tartalmaz e témában, hogy a lakók visszaköltözésére kedd délután két órától van lehetőség.
Széles Sándor kormánymegbízott az MTI érdeklődésére elmondta: minden hazatérőt arra kérnek, hogy a település polgármesteri hivatalában jelentkezzen. Onnan rendőri kísérettel mehetnek haza az emberek. Ennek az a célja, hogy jegyzőkönyvben rögzítsék az ingatlan átvételét, illetve azt, ha netán bűncselekményre utaló nyomot találnak. A kormánymegbízott hozzátette: a jelentős rendőri erővel őrzött településen bűnügyi szakértők is jelen lesznek, így azonnal megkezdhetik az esetleges bűnjelek rögzítését.