Kövér László azt mondta: azért utasította vissza az MSZP-s politikus interpellációját, mert megfogalmazása sérti az Országgyűlés tekintélyét, elhangzása fegyelmi intézkedésre is okot adhatna. Hozzátette, döntésekor figyelembe vette az alkotmányügyi és az ügyrendi bizottság állásfoglalásait, majd úgy fogalmazott: „és ez a jövőben is így lesz”.
Szanyi Tibor ezúttal is a trafiküggyel kapcsolatban kérdezte volna Németh Lászlóné fejlesztési minisztert, csakúgy mint három héttel ezelőtt, amikor a házelnök hasonló indokokkal visszautasította interpellációját. Az első esetet még egyszerű túlkapásként értékelte, de mivel ugyanabban a témában rövid időn belül másodszor sem kap szót az Országgyűlésben, a strasbourgi bírósághoz fordul jogorvoslatért – közölte Szanyi Tibor, elfogadhatatlannak értékelve, hogy korlátozzák egyéni választókerületi képviselőként megszerzett jogosítványait. Hozzátette: a házelnök szavai arról árulkodnak, hogy belátható időn belül nem kíván neki szót adni az interpellációs időszakban.