Kevés az oligarcha, féltudású az elit

A konferencián Chikán Attila, a Rajk László Szakkollégium elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára mondott köszöntőt. A professzor szerint a globális pénzügyi válság során a közgazdasági problémák érzékeny kérdésekké váltak, sajátos megvilágításban kerültek a viták középpontjába. „Kevés olyan terület van, ahol ennyire leértékelődött volna a tudás” – magyarázta. Hozzátette: a szakma társadalmi elfogadottsága Magyarországon azért különösen gyenge, mivel a szakemberek a rendszerváltás után „nem voltak felkészülve a piacgazdaság elvi és gyakorlati kérdéseire”.

Chikán szerint a nyolcvanas évek reformközgazdászainak nemzedéke ugyan „komoly korlátokat ugrott, viszont nagymértékben hiányos közgazdasági alapismeretekkel rendelkezett”. A közgazdász úgy véli: ez a szakkollégiumi mozgalom növekedésével, a Közép-Európai Egyetem és az ELTE közgazdasági képzéseinek megjelenésével alapvetően változott meg. „Ma van egy tudásbázis, van nemzetközileg elfogadott tudás, viszont erre nincs fogadókészség az üzleti szféra és a gazdaságpolitika részéről” – állította a professzor, majd feltette a konferencia alapvető kérdését: „Oszt-e lapot a politika a közgazdászoknak?”.

*

Huszonéves takonygerincű kádáristák

Az első plenáris előadást a hangsúlyozottan magánemberként megjelenő Varró László tartotta, aki egyébként más hétköznapokon a Nemzetközi Energiaügynökség gáz-, és villamosenergia piaci divíziójának vezetője. Varró az előadás kezdetén leszögezte: a konferencia címében is megnevezett új közgazdász-nemzedék tagjának lenni nem életkortól függ. A közgazdász úgy vélte: a magyar közgazdász-társadalomban találkozhatunk nagy teljesítményt felmutató idősebb közgazdászokkal és „vegytiszta huszonéves takonygerincű kádáristákkal” is.

Varró előadásának dramaturgiája alapvetően a szocialista humor, a Ludas Matyi karikatúrái köré rendeződött. „Mi aktuális ma is ezekből a viccekből?” – tette fel a kérdést. Az autó karburátorának problémái, a külföldről szerzett ruhák vagy a szomszédnál való telefonálás a rendszerváltáskor születettek számára nem jelentenek érthető szituációkat. Viszont van, ami aktuális. A Ludas Matyi évtizedekkel ezelőtti, korrupciót karikírozó anyagai például egészen könnyen érthetőek a kétezres évek Magyarországán is. „A Kádár-rendszer humora éppen ott vált értelmezhetetlenné, ahol a piac működik” – magyarázta. A ma is érthető viccek kapcsán elmondta: „A korrupció a szocializmusban a hiánygazdaság természetes intézményi hiányosságait töltötte ki, míg a kapitalizmusban mesterségesen generál hiányt bizonyos tranzakciókban”.

Az előadás egyik fő gondolata éppen az volt, hogy 2013 Magyarországán számos területen mesterséges, konzervált hiányjelenségekkel találkozunk. „Az egészségügy területén például az elmúlt 25 évben egy szánalmas kísérletet láthattunk az árjelzések bevezetésére, de a társadalom nem kétharmaddal, hanem hétheteddel állt ellen annak.” Varró szerint hiányjelenségek tapasztalhatóak a természeti erőforrás-gazdálkodás területén is: a MAL és a vörösiszap-katasztrófa is mutatja, hogy a rendszerváltás óta nem történt lényeges előrelépés a szabályozásban.

Nem divat a növekedés

„Ma Magyarországon nem divat a növekedés” – vetette fel Varró, aki szerint az értelmiség is szereti a kulturális értékeket és a fenntarthatóságot a gazdasági növekedés alternatívájaként értelmezni. Pedig valójában nincs átváltás. A GDP mértéke erősen korrelál például az adott ország kulturális fejlettségével, és a női egyenjogúság állapotával, de még a biodiverzitás mértékének védelmével is. Varró megjegyezte viszont azt a negatívumot is, hogy nagyobb GDP-hez általában nagyobb CO2-kibocsátás társul.

Varró László beszélt arról a széles körben elterjedt állításról is, hogy a globalizáció növeli a világ jövedelmi egyenlőtlenségeit: „valóban igaz, hogy a legfelső tíz százalék jövedelme nagyon gyorsan nőtt az elmúlt évtizedekben, míg a legalsó decilis jövedelme igen lassan, de nem szabad elfeledkezni a nyomorból tisztes középosztályi létbe felzárkózó kínai és indiai százmilliókról sem”. Magyarország egyébként globálisan a közepes jövedelemmel rendelkező országok közé tartozik. Ebben a csoportban tipikus problémát jelentenek a rossz intézmények és a korrupció. Ez az úgynevezett Middle Income Trap, amely rendkívül nehézzé teszi a fejlett országok felé való felzárkózást.

A közgazdász szerint a csapdából akkor kerülhetünk ki, ha Magyarország gazdasága magas hozzáadott értéket tud teremteni. „Kólapalackozására épülő gazdasággal nincs felzárkózás.” A probléma viszont éppen az, hogy az értékteremtéshez jó intézményekre, üzletet támogató környezetre van szükség. Varró mindenesetre jó hírnek tekintette a kormány és a Coca-Cola között stratégiai megállapodást, hiszen ez azt mutatja, hogy „a jobboldali média multigyűlölete csak politikai hazugság”. Ez pedig sokkal jobb, mintha komolyan gondolnák.

Vissza kell venni a nemzeti tradíciót

Varró László szerint ugyanakkor a multik nem elegendőek az értékteremtő gazdasághoz. „Kellenek magyar nagyvállalatok” – jelentette ki, majd feltette a kérdést: „Elképzelhető ma egy 50 milliárd dollár értékű magyar IT-cég?”. Varró szerint ez éppen a Google egynyolcadát jelentené, száz évvel ezelőtt pedig éppen itt tartottunk: 1913-ban a Ganz tőzsdei kapitalizáció tekintetében éppen a Siemens ekkora hányadát tette ki. Száz évvel ezelőtt Magyarország technológiája csak a német iparétól maradt el, míg ma nem tudjuk elképzelni egy magyar atom-tengeralattjáró megépítését.

Ezt követően a közgazdász végigvette azokat a feltételeket, amelyek a gazdasági növekedés alapvető feltételei voltak már száz évvel ezelőtt is. „A visszamenőleges jogalkotás száz éve elképzelhetetlen lett volna” – kezdte a jogállamiság fontosságával, majd felvetette a globális pénzügyi rendszerbe való integráció fontosságát is. Varró szerint legalább ennyire fontos a nyitott piac és a versenynek való kitettség is – miközben Magyarországon az utóbbi évtizedekben „felnőtt egy menedzsergeneráció, akinek a mutyizás a kulcskompetenciája”. A siker további fontos eleme a kulturális nyitottság, és a bevándorlók számára biztosított lehetőség is – mondta Varró, ennek békebeli megvalósulását pedig Weiss Manfréd családjának történetével példázza.

A közgazdász úgy vélte: számos példa hozható negatív intézkedésekre a gazdaságtörténetből. A lényeg viszont Varró szerint az, hogy „hagyományunkban van jó néhány olyan elem, amelyre érdemes építeni, a közgazdászoknak pedig ezek mentén kell visszavenniük a nemzeti tradíciót”.

*

Valahol utat vesztettünk

A második előadó Orbán Krisztán, az Oriens vezető partnere volt, aki Ady 1913-as szavaival hívta fel a figyelmet arra, hogy „Magyarország leszakadóban van”. A közgazdász szerint azt hihetjük: hazánk „már megint ugyanabban a pocsolyában van, mint száz éve. De a helyzet sok szempontból rosszabb”. Úgy vélte: az 1990 és 2002 közötti időszakban azért küzdöttünk, hogy a félperiféria országából a központba kerüljünk, de vesztettünk. Jelenleg a félperiféria országaként inkább „jól integrált beszállítók vagyunk, ami kulturálisan is igaz. Jó előadókat tudunk termelni a Scalába vagy a Metropolitanbe, de nincs Scalánk vagy Metropolitanünk”. Orbán szerint a lényeg az hogy a magas hozzáadott értékű termelés nem Magyarországon történik.

„A periféria felé csúszunk és nem tudunk szervesen csatlakozni az elithez”, ami szerinte annak a diszfunkcionális intézményrendszernek köszönhető, amely az egyéni hasznot és a közérdeket ellentétbe helyezi egymással. Orbán Krisztián jó példának tekinti a kiskereskedelmet, ahol a kisvállalkozások versenyelőnye szerinte kizárólag az ÁFA-csalásból származik. „Persze a 27 százalékos ÁFA elcsalása nélkül nem lehet versenyben maradni. Így Magyarországon az a csaló, aki többet csal az átlagnál” – tette hozzá Orbán, aki szerint a korrupciós állapotokat jól példázza például az iskolarendszer állapota is.

Lengyelország jobban teljesít

A régió más országai, Csehország és Lengyelország Orbán Krisztián szerint Magyarországnál jobban teljesítettek a rendszerváltás után. Ennek egyik okának azt tartotta, hogy ezekben az országokban „vannak még erős középvállalatok (Mittelstand), amelyek lokális tulajdonban vannak”. Magyarországon viszont az ekkora vállalatok minden döntést kint hoznak meg, így nincs lehetőség magas hozzáadott érték előállítására. Az említett két referenciaország közül legalább az egyiknek sikerülni fog a központhoz való felzárkózás. Orbán szerint Magyarországot Románia vagy Bulgária – a periféria - gazdaságával összehasonlítani „megalázó, de húsz éve még inkább megalázó volt”.

Orbán Krisztián a probléma gyökerét egyrészt abban látta, hogy a gazdasági erőforrásokat birtokló „oligarchák fújják a passzátszelet” a politikában: az ő befolyásuk érvényesül az intézmények és a szabályozás kialakításában, a normák újratermelődésében. Ezt egyébként Orbán szerint szofisztikáltan írja le Acemoglu és Robinson híres politikai gazdasági kerete. Orbán úgy vélte: nem csak az az oligarcha, akit ma annak gondolunk. A rendszerváltáskor más emberek, más csatornákon keresztül gyakorolták a hatalmat.

Elhibázott rendszerváltás

Az Index egyik nagy hatású publicisztikáját megíró befektető ugyanakkor legalább ekkora gondnak tekintette a féltudás problémáját is. „Képes volt-e befolyásolni a kimeneteket az elit?” Szerinte nem.

Ez egyébként sem az oligarchák, sem az értelmiség esetében nem szándékos károkozás eredménye – az elit mégis olyan területeken követett el hibákat, amelyeken regionális versenytársaink sokkal jobban teljesítettek. Orbán ennek kapcsán három ősbűnt említett: a reprivatizáció módját, a lusztráció elmaradását, és a korengedményes nyugdíjak bevezetését. „A rendszerváltáskor felmerült állam és tulajdon örök dilemmája, és az állam került előre. A korábbi tulajdonosok nem kapták vissza tulajdonukat”. Ehelyett kárpótlási jegyes visszaélések voltak, vagyonkimentés és a „ne bolygassuk, ki ölt meg kit” elve érvényesült.

„Magyarországon fel sem merült a lusztráció, miközben ez valamilyen formában minden posztszocialista országban megtörtént” - magyarázta Orbán, utalva arra is, hogy hazánkban az egykori állampárt már 1994-ben egyedül is visszajuthatott volna a parlamentbe, és csak társadalmi legitimáció kedvéért kötött koalíciót az SZDSZ-szel. A közgazdász egyébként a Horn-elit érdekének tudta be a korengedményes nyugdíjak bevezetését is, amely megágyazott annak hogy a politika ma arról szóljon, „ki tud jobban hízelegni a nyugdíjasoknak”.

A tudás illúziója

A féltudású elitet Orbán Krisztián szerint a tudás illúziója terheli – egyfajta „azt hiszem hogy tudom, ezért nem hallgatok meg másokat” szemléletmódról van szó. Hozzátette: ez a közgazdászok tudására is igaz, amire jó példa az 1998-as nyugdíjreform. „Az elhibázott rendszer járadékvadásszá tette az alapkezelőket és tulajdonképpen az államosításnak ágyazott meg” – magyarázta. Orbán állította: a tudás hiánya jellemezte a Gyurcsány-kormány egészségügyi reformkísérletének kudarcát is. „A szupermarketben is kapható készítmények bevezetését lényegében hatvan patikus blokkolta, miközben a kormány képtelen volt kommunikálni a liberalizációból fakadó hasznokat. A népszavazás ezzel kapcsolatban csak leütötte a labdát” – fejtette ki a közgazdász.

Orbán Krisztián hasonló tudáshiányt vélt felfedezni az adó- és járulékcsökkentések kérdésében is, kutatásokra hivatkozva azt mondta: a fejlett országokban a  1998 és 2005 között történt kiigazítások mindegyike tartalmazott kínálati elemeket, miközben  Magyarországon ez mindig, az olykor egekig dicsért Bokros-csomagból is hiányzott.

Oligarcháink nem versenyeznek

Az oligarchikus küzdelem és a féltudás hátráltatja tehát, hogy Magyarország a központ felé mozduljon el a perifériáról – érvelt az Oriens alapítója. Orbán értelmezésében furcsa módon Lengyelországban és Csehországban azért fejlődik jobban a gazdaság, mert ezeknek az államoknak több oligarchájuk van – ez pedig nehezebbé teszi, hogy az államot egy-két érdekcsoport ejtse fogságba. „A leggazdagabb cseh legalább tízszer gazdagabb a leggazdagabb magyarnál, a state capture ott mégis elképzelhetetlen” – magyarázta. A különbség tehát az, hogy nálunk az oligarcha-piac oligopolisztikus, míg az említett országokban „mocskos, de versengő” gazdasági elit érvényesül.

Magyarország a rendszerváltáskor az éllovasság illúziójával kezdte meg a piacgazdaság kiépítését, de ma már világos: nagyon kell erőlködni a közepes jövedelem csapdájának elhagyása érdekében. Orbán Krisztián ugyanakkor leszögezte: „Kétségbe esni nem kell, kétségbe esni Szomáliában kell”. Magyarország ma is fel tud mutatni számos pozitívumot: például az emberek fejében élő normák és intézmények sok szempontból ellenállnak a hatalmi nyomásnak és államigazgatásunk alapszintjén a környező országoknál szofisztikáltabb szakemberek dolgoznak.

Orbán Krisztián emlékeztetett arra: Magyarországon Trianon óta öt-tíz-tizenöt évente fordultak elő nagyobb kivándorlási hullámok és népességvesztések: ilyen idő volt például a harmincas évek kivándorlási hulláma, a magyar holokauszt, a kommunista hatalomátvétel 1949-ben és az 1956-os forradalom időszaka. A trend megállításához a közgazdász a külföld segítségét látta szükségesnek: rendszerfüggetlen szellemi műhelyekre, értékteremtő és magyar tulajdonban lévő Mittelstand-vállalkozásokra, valamint külföldön szerzett tapasztalattömegre van szükség. A Concorde-alapkezelő és a Prezi ilyen vállalkozások. „Szeretném azt gondolni, hogy az én cégem is ide tartozik” – magyarázta. Orbán végül elmondta: ha ma végezne az egyetemen, külföldre menne dolgozni vagy tanulni, de öt év múlva mindenképpen hazajönne.

*

A politika homokozónak tartja a kutatást

A harmadik plenáris előadó Kézdi Gábor, a Közép-Európai Egyetem közgazdasági tanszékének vezetője volt, aki az Institute for Fiscal Studies nevű angol közgazdasági kutatóintézet bemutatásával kezdte előadását. A közgazdász szerint Magyarországon is független, adományokból és megrendelésekből élő szakmai műhelyekre lenne szükség, ahol minőségi módon véleményezhetőek a szakpolitikai javaslatok.

Magyarországon viszont eddig szinte csak az államtól való függésben jöttek létre színvonalas kutatói közösségek, ezeket pedig 2013-ra fel is számolták - emlékeztetett Kézdi, aki ilyen kezdeményezésnek tekintette a Költségvetési Tanács, a Gazdasági Versenyhivatal,a jegybank és a Nemzeti Hírközlési Hatóság szellemi műhelyeit is. „Nem az a kérdés, hogy mit gondolunk eme intézmények munkájáról” - jelentette ki Kézdi - ő többnyire jókat gondolt róluk -, de szerinte egyszerűen be kell látni, hogy az állami intézményben hosszú távon „nem lehet rendes kutatómunkát végezni, a politikától való általános függés a probléma”.

A CEU tanszékvezetője szerint ma Magyarországon rossz a politika és a kutatás egyensúlya. A politikusok ugyanis nem értékelik a közgazdasági kutatásokat, a kutatói munka pedig nem elég jó vagy nem elég releváns. „A politikusok homokozónak tartják a kutatást, emiatt tényleg olyanná is válnak.” A politika így tudás hiányában két dolgot tehet: vagy megy a vakvilágba, vagy nemzetközi szervezetek ortodox irányítására támaszkodik. Ez a tudáshiány a közvéleményre is kihat – tények nélküli vitázik szakpolitikai kérdésekkel, esetleg nem törődik azokkal. A kutatók ilyen helyzetben pedig vagy hobbikutatásokat végeznek, megszereznek egy jó állást a kevés független műhelyben vagy más tájakon/más szakmákban próbálnak szerencsét.

Nem kilincselni kell

Kézdi szerint a gazdaságpolitika-csinálás és az akadémiai kutatás alapfeltételei ugyanazok: releváns kérdések vizsgálatára, őszinte válaszkeresésre van szükség. „A gazdaságpolitika nem szimpla ötletelés.” Ehhez nyílt eszmecserére, vitára, ötletekre, gondolatokra és munkára, mérésre van szükség, „nem kilincselni kell a politikánál”. Kézdi szerint a magyar kutatói élet megújulása magánkezdeményezéseken keresztül, egy külföldi PhD-szerzést segítő állami ösztöndíjrendszerrel, idővel, pénzzel, függetlenséggel és hozzáférhető adatokkal képzelhető el.

A független think tankek létrehozása tehát a feladat – úgy, ahogyan az Argentínában a nyolcvanas évek óta megtörtént. Az unortodoxia ott is hódít, de a hiteles kutatások hatása érezhető a közvéleményen - magyarázta. Kézdi egyébként optimista, mivel „le kell számolni az illúziókkal és ezt már sokan megtették”.

*

A konferenciát egy kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyen Csermely Ágnes korábbi monetáris politikai MNB-igazgató; Szepesi Balázs, a Hétfa Kutatóintézet stratégiai igazgatója és Zsoldos István, a MOL vezető közgazdásza vett részt, s amelyet Ilyés Márton, a Rajk László Szakkollégium igazgatója moderált. Csermely Ágnes a jegybank kutatói közösségének kiépítéséről, a szakmai és politikai döntéshozatal és kommunikáció 15 éves fejlődési folyamatáról és arról beszélt: a tudományos kutatást Magyarországon az Együtt 2014 saját legitimációjának megszerzésére használja, saját véleményét a gazdasági racionalitás és a tudományos valósággal azonosítja, míg a Fidesznek kétharmad birtokában nem kell kutatásokra támaszkodnia a legitimációhoz.

Szepesi Balázs elsősorban arról beszélt, hogy „a közgazdászok és a közgazdaságtan Magyarországon bóvliban vannak”, mivel sem a politika, sem a közvélemény nem értékeli nagyra ezt a tudást. „A közgazdász ma Magyarországon, az valahol a Fülöp-szigeteki csodadoktor szintjén van” – szögezte le az NGM egykori államtitkári kabinetfőnöke, aki szerint ez nagyban a közgazdászok felelőssége is. Szepesi szerint át kell gondolni a közgazdászok és a politika viszonyát, tudomásul kell venni hogy a tudás bizalmi jószág, hogy a politikai piacon a politikus dönt, és meg kell érteni a politikai gazdaságtan és intézményi közgazdaságtan állításait. 

El kell továbbá fogadnunk azt is, hogy hazánkban gyengék a formális intézmények – ezért marad tér mutyira, oligarchikus üzletekre és a multivállalatok különalkuira. „Ez tény. Ehhez úgy is alkalmazkodhatunk, hogy nem fogadjuk el a fennálló viszonyokat” – mondta. Szepesi egyébként nagy problémának látta az is, hogy a közgazdaságtan nem tud sztárokat, sikertörténeteket és aktuális gazdasági kérdésekre konzisztens válaszokat felmutatni. A Hétfa közgazdásza szerint vitakészebb, autonómabb, a hordaszellemet leépítő közgazdász-társadalom kell: a Fővám-téri konszenzus meghaladására van szükség, miközben a társadalmi szerepről sikerül konszenzust kialakítani.

Zoldos István azt emelte ki, hogy Magyarországon nemcsak a szofisztikált közgazdászok megkérdezése, hanem sokszor a józan ész is hiányzik. „A közgazdászokat azért nem szeretik, mert mindent számszerűsítenek és trade-offokban gondolkodnak, és Magyarországon a legkevésbé népszerű a piacgazdaság intézménye a régióból” – magyarázta a MOL vezető közgazdásza, aki szerint a ma végző közgazdászok esetében az elvándorlás lehetősége mindenképpen felmerül. „A kérdés az, hogy időleges vagy végleges döntésről van szó.” A legtöbb előadó egyébként az külföldi tapasztalatszerzést és a hosszú távú magyarországi tevékenykedést javasolta a fiataloknak – persze ez nem ilyen egyszerű, az egyes lehetőségek sokféle előnye és hátránya, nehézsége merült fel.

A konferenciát lezáró és értékelő Ilyés Márton szerint a közgazdászokat tekintve lesújtó a helyzet a szakmaiság, az imázs, a hitelesség területein is, ahogy bajban van a környezet is. Történelmi lecsúszásnak vagyunk tanúi, amely érinti a közgazdászképzést, az alapműveltséget, a gazdasági helyzetet. A közgazdászoknak mégis előre tekintve kell szerveződniük: Ilyés szerint „a tudás, az érték, a moralitás, a külföldi verseny és a hazáért való munka” szellemében szerveződő, ideológiailag sokszínű, nem generációs alapon szerveződő közösség létrehozása szükséges. „Ez egy szakkollégiumi rendezvény, de nem maradhat ezeken a berkeken belül” – zárta szavait a Rajk igazgatója.