Határozathozatal lesz a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosításáról, amely elsősorban a kormánytisztviselői karra vonatkozó szabályokat egészíti ki a megalakulását követően felmerült gyakorlati tapasztalatok nyomán. Szintén zárószavazás lesz a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslatról, amely tartalmazza többek között a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) elnökének illetményére vonatkozó rendelkezéseket, valamint szélesíti az MRK által kezelt adatkört.
A parlament dönthet Pintér Sándor belügyminiszter azon javaslatáról is, amely három hónapra kizárná a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akik nem teljesítik a gyermekük tankötelezettségével kapcsolatos feladataikat, vagy nem tartják rendben lakókörnyezetüket. Az MSZP kezdeményezésére szavazás várható az alkotmányügyi bizottság egy korábbi általános érvényű állásfoglalásának elutasításáról. A szocialisták célja, hogy felhívják a Ház figyelmét a részlehajlás nélküli ülésvezetés követelményére, Mesterházy Attila pártelnök szerint ugyanis Kövér László házelnök 2013. február 11-én megsértette az országgyűlési törvény erre vonatkozó rendelkezését.