„Biztosíthatok mindenkit, hogy a szakszerű védekezéshez megvannak a feltételek, és ezt is tesszük” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Tájékoztatása szerint az 1739 kilométeren folyó védekezés szintje 1277 kilométeren első fokú, 306 kilométeren másodfokú, míg 155 kilométeren harmadfokú. Ez utóbbit hétfőn reggel 9 órától a Zagyván is életbe léptették Jásztelek térségében. Nagy folyóink, így a Duna és a Tisza felső szakaszán nincs árvízi helyzet - jegyezte meg. Hoffmann Imre közölte: jelenleg az országban a belvízzel elöntött terület nagysága 145 ezer hektárt tesz ki. Ez a mennyiség nem számít rendkívülinek, miután 1999-ben, az év ugyanezen szakában 400 ezer hektár felett volt az elöntés, míg 2011-ben meghaladta a 380 ezer hektárt – jegyezte meg.
Most 145 ezer hektárnál még van idejük az önkormányzatoknak, hogy felkészüljenek a belvíz elleni védekezésre, ha a csapadékos időszak folytatódik – hívta fel a helyhatóságok figyelmét a BM helyettes államtitkára, hozzátéve: biztosítja az önkormányzatokat arról, hogy a vízügyi igazgatóságok szakemberei segíteni fogják a védekezésüket, ugyanakkor nélkülözhetetlen teendő az érintett településeken a vízkár-elhárítási tervek aktualizálása, a teendők ütemezése.