A rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat elfogadása biztosítani fogja a díjcsökkentések megvalósulását – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden sajtótájékoztatón. A törvényjavaslat – amelyet kedden kezdett tárgyalni a parlament – az áram, a földgáz és a távhő árának január 1-jei csökkentése mellett rögzíti a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos mérséklését július 1-jével, és kötelezővé teszi annak feltüntetését a számlákon. Ha ez elmarad – és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést – a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak.
Rogán Antal elmondta: a palackos gáz árának csökkentését is megvalósíthatónak tartja az év második felétől, a kéményseprési díjaknál pedig „a meglepően nagy és elfogadhatatlan árváltozások” miatt tízszázalékosnál nagyobb díjcsökkentés is elképzelhető, de ezt még vizsgálják. Az üzemanyagárak esetleges csökkentését firtató kérdésre közölte: azok nem tartoznak a rezsiköltségek közé, az üzemanyagok piacán pedig érvényesül a verseny.