Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

2013. március 15. 18:01

Legjobbjaink megbecsülésével a nemzet önmagát ismeri el – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök pénteken az Országház Kupolacsarnokában a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásán.

2013. március 15. 18:01

Történelmünk és kultúrtörténetünk ezeréves története azt mutatja, hogy az idő mindig igazságot tett művészeink, tudósaink megítélésében – mondta el a díjazottakhoz fordulva az államfő, hozzátéve azonban: elismerésükkel arra tesznek kísérletet, hogy „felgyorsítsák az időt”. Mint emlékeztetett, 1848. március 15. a magyar politikai nemzet születésnapja, megünneplése pedig olyan alkalom, „amikor azt is kifejezésre juttatjuk, hogy a nemzet boldogulásához mennyit tettek hozzá azok, akik hatottak, alkottak”.

Áder János kiemelte, a nemzet sikerét és felemelkedését ma is a legkiválóbbak teljesítménye alapozza meg: ki egyedülálló művészi pályájával, ki egy fontos innovációval, ki rendkívüli sportteljesítménnyel tűnik ki, amelyet csakis ő hozhatott létre. A köztársasági elnök rámutatott, hogy a kitüntetések átadásában a magyar nemzet elismerése és köszönete jut kifejezésre, s mint hozzáfűzte: „legjobbjaink megbecsülésével a nemzet önmagát ismeri el”.

Az önöktől kapott tudás képessé teszi nemzetünk tagjait a cselekvésre” – méltatta a díjazottakat az államfő, majd feléjük fordulva közölte: „egész politikai nemzetünk háláját és köszönetét juttatom kifejezésre: köszönöm önöknek!”. A nemzeti ünnep alkalmából odaítélt kitüntetéseket a köztársasági elnök Kövér László házelnök társaságában adta át a díjazottaknak.

A kitüntetettek közül a Csík Zenekar tagjai a zord időjárás miatt nem tudtak Budapestre utazni az ünnepségre, így nem vették át Kossuth-díjukat, amelyet megosztva kaptak. A Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett Hamari Júlia operaénekes és Tóth Tibor nagykövet később veszi át az elismerést. Az ugyancsak a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett Kozák Imre gépészmérnök helyett fia, Széles Sándor úszó szakedző helyett pedig édesanyja vette át a díjat. A Kossuth-díjjal kitüntetett Sajdik Ferenc karikaturista helyett lánya, Tornai József író helyett felesége, a külföldön tartózkodó Jászberényi Márk, a Colorfront Kft. alapítója helyett pedig testvére vette át a kitüntetést.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nannyó
2013. március 16. 08:09
Azt csak úgy mellékesen mondom, hogy nekem a Szaniszló díjával sincs semmi bajom. Kár, hogy a minisztert megvezették vele kapcsolatban. Nehogymá' a németpéterek mondják meg, hogy megérdemli-e, vagy sem! A francbamá' !!!
szintiboj
2013. március 15. 22:39
:DDD Na jó, ez ér egy piros pontot!!:D
3.bicnicc
2013. március 15. 21:27
Mi van az obulussal???? Remélem, legalább a büfébe meghívták.
korona
2013. március 15. 20:26
Mind ebből az derül ki, hogy a RÉGI GÉPEZET TOVÁBB MŰKÖDIK. Már azt sem tudjuk mit állít elő, és azt sem, hogy milyen üzemanyaggal működik, de mint valami régi nyomdagép vagy daráló, csinálja a magáét tovább. És jaj, meg ne álljon, le ne álljon! Mert akkor új gép kell, és arról még azt is kell tudni, hogy egyáltalán minek is kell meg miért egyáltalán. Ahogy kivonultatták az előbbi rezsimeket, úgy ki kellett volna vonultatni ezeket a "díjakat" is, mert már szaguk van, és mindegy, hogy ki kapja ezeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!