A sajtótájékoztatón Németh Szilárd, a január 1-jétől hatályos tízszázalékos rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője bemutatta az új, a korábbinál egyszerűbb, átláthatóbb gáz- és villanyszámlaképet. Újdonság, hogy ezen a szolgáltatóknak be kell majd mutatniuk, mennyivel csökkent a fizetendő díj.
Rogán Antal a sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy az Alkotmánybíróság döntéseit messzemenően tiszteletben tartva terjeszti majd a parlament elé alaptörvény-módosítási javaslatát a Fidesz-KDNP. A frakcióvezető jelezte, az – egyebek mellett az új választási eljárási szabályok miatt szükséges – alkotmánymódosítás téma lesz a gyulai tanácskozáson is, egyúttal kijelentette: az indítvány nem fogja tartalmazni az előzetes regisztrációt sem 2014-re, sem a későbbi időszakra. Az alaptörvény-módosítás emellett rendelkezni fog arról, hogy ezentúl a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhat az Ab-hoz, továbbá arra kérik a testületet, „társadalmasítsa” döntéseit, vagyis hallgassa meg a másik felet is, azt, akiről vagy amelyről döntést hoz. Azt is kimondják, hogy az Ab-nak a jelenlegi alaptörvényből kell levezetnie döntéseit, így korábbi állásfoglalásait nem veheti figyelembe automatikusan.