Zátonyra futott egy olajszállító hajó Dunaföldvárnál

2012. október 07. 14:57

Üzemanyag eddig nem került a folyóba, vasárnap kora délutánig már 350-380 ezer liter gázolajat fejtettek át a szerb hajó tartályából.

2012. október 07. 14:57

Zátonyra futott Dunaföldvárnál egy üzemanyagot szállító tankhajó a Dunán – közölte a katasztrófavédelem vasárnap az MTI-vel. Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, szombaton a kora esti órákban jelezte a vízirendőrség, hogy egy több mint ezer tonna üzemanyagot szállító tankhajó zátonyra futott. A katasztrófavédelem utasítására a hajót rögzítették, majd a kiérkező egységek a veszélyhelyzet elkerülésére tett intézkedéseket követően teljes körű ellenőrzésbe kezdtek, amely jelenleg is tart. 

A szerencsétlenül járt hajóból vasárnap kora délutánig 350-380 ezer liter gázolajat fejtettek át; üzemanyag eddig nem került a folyóba – mondta a helyszínen az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) iparbiztonsági főfelügyelője. Kossa György közlése szerint a hajó 1,3 millió liter – több mint ezer tonna – gázolajat szállított a Lukoil dunaföldvári fogadó állomására Ploiesti-ből, amikor megfeneklett. A kikötőben az OKF végzi az üzemanyag átfejtését a Lukoil tartályaiba – mondta a főfelügyelő, hozzátéve: környezetszennyezés eddig nem történt.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2012. október 07. 20:34
Isten büntetése, hogy Független MSZP-st választottak .
A Tengerész
2012. október 07. 18:18
A gengszterváltás során az ökoterroristák elintézték a vizek dolgát (a vizeknek úgy kell folyni ahogy kedvük tartja). Ez a tudatlanság irányította folyamat zöld álruhába öltözve valamennyi párt zászlaja alatt tovább rombol. Nincs vízkormányzás, ezzel kapcsolatban nincs öntözés, biztonságos hajózás, energiatermelés. Most odamegy sertepertélni egy rakás "szakhatóság" és keresztre feszítenek majd egy szerencsétlen hajóparancsnokot, akinek úgy kell célbajuttatnia egy rakományt, hogy nincs víz alatta, de a tulajdonos meg sürgeti. Mindig az szív aki dolgozik. Felelőtlenek (és felelősségrevonhatatlanok) lengetik a zászlókat, ülnek a parlamentben és az íróasztaloknál.
Peter8811
2012. október 07. 16:08
....hogy lehet egy ilyen nevet adni egy cégnek Lukoil? Ezt inkább Alföldiék szokták használni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!