Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A KDNP kommunizmus bűnei munkacsoportja szerint végre azonos módon ítéljük meg a nemzetiszocialista és a kommunista bűncselekményeket.
Eötvös Péter, a KDNP kommunizmus bűnei munkacsoportjának vezetője úgy fogalmazott: megelégedéssel vették tudomásul, hogy végre azonos a mérce a nemzetiszocialista és a kommunista indíttatású népirtás megmérettetésére és, hogy a magyar jogalkalmazó szervek a nemzetközi jog alapján járnak el a parancskiadók esetében is. Ezzel valójában megszűnt az tehetetlenség, amelyet a jogállam eddig tanúsított a kommunista háborús bűnös megítélésében – írta.
Hozzátette: fontosnak tartják a történteket, függetlenül az esetleges büntető per kimenetelétől, mert az ügynek elvi jelentősége van. Rámutat a kommunista vészkorszak embertelen mivoltára, a jobb- és baloldali diktatúra közös gyökereire és módszereire, „amely hullák tömegein gázolt át hamis, megvalósíthatatlan célok elérése érdekében.” – zárul a kommüniké.
