Negatív adót és új otthonteremtési támogatást szeretne a Jobbik

2012. augusztus 04. 10:34

A párt a bérlakás-építési rendszerrel együtt működő otthonteremtési támogatást dolgozott ki a családok számára. A Jobbik emellett azt is javasolja, hogy a gyermekek után járó adókedvezményt negatív adóként lehessen visszaigényelni.

2012. augusztus 04. 10:34

A Jobbik a bérlakás-építési rendszerrel együtt működő otthonteremtési támogatást dolgozott ki a családok számára. Z. Kárpát Dániel közleményében kifejtette: pártja szeretné, ha a gyermekek után járó adókedvezményt úgynevezett negatív adóként lehetne visszaigényelni. A politikus azt írta, hogy a „szocpol” és a szélesebb értelemben vett lakástámogatási rendszer az egyik legfontosabb eszköze a demográfiai helyzet javításának és a kivándorlás lassításának, megelőzésének. Szerinte a kormányzat által kimunkált „szocpolt” csak néhány bank kínálja fel, és az olyan feltételekkel jelenik meg, hogy csak az érintett fiatalok töredéke tud élni a lehetőséggel.

A Jobbik viszont egy bármely dolgozó vagy dolgozni szándékozó magyar család számára könnyen elérhető, az állami bérlakás-építési rendszerrel karöltve működő otthonteremtési támogatási rendszert dolgozott ki – közölte. A párt elképzelése szerint az érintettek akár a piaci ár harmadáért bérelhetnének lakást, amelyet pár év után bekerülési értéken vásárolhatnák meg kedvező hitellel. A párt emellett fontosnak tartja, hogy a szülők nyugdíjában jelenjen meg, ha sok olyan gyermeket neveltek fel, aki maga is dolgozik. Azt javasolják, hogy a gyermekek után járó adókedvezményt negatív adóként lehessen visszaigényelni. Ezzel a rendszerrel azok számára is biztosítanák a teljes kedvezményt, akik egyébként nem keresnek annyit, hogy igénybe vehessék az összes megtakarítható, a gyermekek nevelése után járó pénzt.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JackHárpi
2012. augusztus 04. 15:29
A JOBBIK egy magyar- és keresztény ellenes alakulat! A Moszad, a KGB és a szláv valamint a román titkosszolgálatok pénzelik. Célja a magyarországi közállapotok krimianalizálása ez által a magyar állam gyengítése s végül a Magyar Köztársaság megsemmisítése. Vona és Szegedi egy Moszad ügynök, Novák és Endresik meg szlovák ügynök. ...már összevesztek Magyarország kifosztásán.
kjkj945
2012. augusztus 04. 10:50
Jó dolgában a jobber nem tudja, hogy mit beszél.
drkovax
2012. augusztus 04. 10:45
"Azt javasolják, hogy a gyermekek után járó adókedvezményt negatív adóként lehessen visszaigényelni. Ezzel a rendszerrel azok számára is biztosítanák a teljes kedvezményt, akik egyébként nem keresnek annyit, hogy igénybe vehessék az összes megtakarítható, a gyermekek nevelése után járó pénzt." Csak, hogy a Jobbikosok is megértsék, mit akar a pártjuk: ha az 5 gyerekes cigány családban apa/anya közül az egyik havonta egy-egy napot hajlandó dolgozni, akkor kapjon a család a személyi jövedelemadó elszámolásakor minden ilyen hónapra havi 1.010.500 Ft-ot ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!