Nemet mond a Jobbik az országgyűlési törvényre

2012. április 12. 09:47

Novák Előd elmondása szerint a Jobbik azért nem szavazza meg az országgyűlési törvényt, mert az nem nyújt lehetőséget a képviselők elszámoltatására.

2012. április 12. 09:47

Bár jobbikos képviselők támogatásával szavazta meg kedden a parlament a fideszes Kovács Zoltánnak az új országgyűlési törvényjavaslathoz fűzött, kétharmados többséget igénylő módosító indítványát – amelynek értelmében más keresőfoglalkozást nem folytathatnak, és egyéb megbízatásukért egyes tevékenységek kivételével nem fogadhatnak el díjazást a parlamenti képviselők a következő ciklustól – az ellenzéki párt a jogszabályjavaslat zárószavazásán nemmel voksol majd.

Novák Előd bírálta a KDNP-t is, mondván a kisebbik kormánypárt történetének morális mélypontja, hogy kizárólag a saját javadalmazásuk ügyében voltak képesek ultimátumot megfogalmazni a Fidesznek. „A Hit Gyülekezete nevű cionista bizniszszekta történelmi egyházak közé emelése ellen vagy Alföldi Róbert leváltásáért elvárható lett volna a KDNP határozott fellépése, azonban ezzel Semjén Zsolt pártja csak egyetlen követelésük esetén élt: több pénzt a képviselőknek!” – fogalmazott. Hozzátette: a nemzeti ellenzék üdvözli az álláshalmozás tiltását, bár sajnálja, hogy 2014-ig továbbra is csak a Jobbikban kizárt a „politikusbűnözés törvényesített formáinak e fajtája”, miként a mentelmi jog is, melyet az Országgyűlésről szóló törvény a jövőben nemcsak képviselőknek, hanem kisebbségi szószólóknak is biztosít. 

A Jobbik politikusa leszögezte: pártja a végszavazáson többek közt azért nem támogatja a törvényjavaslatot, mert az nem nyújt lehetőséget a képviselők elszámoltatására politikailag (visszahívhatósággal) és gazdaságilag (végkielégítés helyett vagyonosodási vizsgálattal, illetve a hamis vagyonnyilatkozat szankcionálásával).

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2012. április 12. 11:56
Már csak az a kérdés miért szavazták meg korábban ezt a szart. Amúgy ezt játsza a jobbik már 2 éve, mindenhez asszisztál Viktornak aztán a végén kuruckodik peppet. Viktor kapcái, le sem tagadhatják nem merne vele újjat húzni inkább az ellenzéket fikázzák...
Senior
2012. április 12. 11:49
Azért megkérdezném ezt a jó képességűt, hogy miből élne a politikán kívül? Ez a téma is adott neki alkalmat némi zsidózásra. Miért nem mondják ki nyíltan: Mi egy neonáci párt vagyunk.
buckafej
2012. április 12. 11:06
Ne csak a dislike-ot nyomjátok, hanem írjátok le, hogy hogyan működne ez a gyakorlatban, légyszíves, mert én nem értem.
buckafej
2012. április 12. 10:57
Mit jelent az "elszámoltatás"? Ha nem jó képviselő, nem választják meg újra. Ha lop, csal, korrupt, akkor pedig fel kell jelenteni és irány a rendőrség, bíróság. A többi "elszámoltatós" duma csak maszlag a butuska híveknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!