Közelebb kerül a Dunához a József Attila-szobor

2012. április 11. 11:32

A Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, „a rakodópart alsó kövén ültem” verssornak megfelelőbb helyre kerül József Attila szobra.

2012. április 11. 11:32

A Kossuth téren álló József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül – jelentette be szerdán Budapesten Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője és Vadász György építész, a szobor társtervezője az április 11-én, József Attila születésnapján, a költészet napján tartott sajtótájékoztatón.

A Kossuth-tér átalakítását célzó Steindl Imre Program során jelentősen megújul a dunai rakpart is: többek között megszűnik a Parlament déli oldalánál található gépkocsifelhajtó, így a folyóparti korzó az Erzsébet-hídtól a Margit-hídig gyalogosan is végigjárható lesz – közölte Wachsler. Vadász György elmondta, hogy az általa készített tervek szerint a Dunánál címet viselő József Attila-emlékmű a tér átrendezése során erre a sétányra, a jelenleginél méltóbb, „a rakodópart alsó kövén ültem” verssornak megfelelőbb helyre kerül.

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2012. április 11. 13:40
Kitűnő választás!
megyer
2012. április 11. 11:59
Nagyon szép és méltó megoldás! Vajon ezen milyen "fogást" fognak találni a vitányik?
soelmo
2012. április 11. 11:46
Ez annyira természetes, hogy a szoclib börtönválogatott valószínű keresztbe fekszik ismét eléje.... Csak legalább ne írta volna: "a rakodópart alsó kövén ülve..."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!