Budapesten vizsgálódik az Európa Tanács

2012. február 16. 07:50

Kétnapos tájékozódó körútra érkezik ma Budapestre az Európa Tanács (ET) két jelentéstevője, hogy áttekintse az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatát, azon belül egyebek között azt, hogy a médiajogi szabályozás mennyire egyeztethető össze a nemzetközi demokratikus normákkal.

2012. február 16. 07:50
Kerstin Lundgren svéd liberális és Jana Fischerová cseh konzervatív képviselő tavaly egyszer már járt Magyarországon, akkor az alkotmányozást tanulmányozták. Februári utazásukra januárban kaptak megbízást az ET parlamenti közgyűlésétől. A képviselők a tervek szerint találkoznak Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, valamint a parlamenti pártok, emberi jogi szervezetek, médiaintézmények, illetve az Országos Választási Bizottság képviselőivel. 
 
A kontinens 47 országát tömörítő Európa Tanács fő feladata, hogy előmozdítsa a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság érvényesülését. Egyik szerve a tagállamok 318 nemzeti parlamenti képviselőjéből álló parlamenti közgyűlés. Ez a testület nem csak a két jelentéstevőt bízta meg a magyarországi tájékozódással, hanem az ET mellett működő független jogi szakértői testületnél, a Velencei Bizottságnál is kezdeményezte szakvélemény készítését több magyar törvényről. 
 
Thornbjorn Jagland, az ET norvég főtitkára és Martonyi János magyar külügyminiszter a múlt hónapban folytatott levélváltásban megállapodott abban, hogy a Velencei Bizottság áttekint több magyar sarkalatos törvényt, valamint azt a módosítási tervezetet, amely a médiatörvényhez készül, miután a magyar alkotmánybíróság tavaly decemberben alkotmányellenesnek minősítette a jelenleg hatályos törvény egyes rendelkezéseit. 
 
A Velencei Bizottság delegációja a jövő héten jön Budapestre, hogy áttekintse három törvény - a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló jogszabály, illetve az egyházügyi törvény - kérdését.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zelator
2012. február 16. 11:27
Nem ide kéne jönni, hanem Szerbiába, Szlovákiába meg Romániába a kisebbségi jogok érvényesülését ellenőrizni. Egyébként meg nagy ívben tszek az Európa Tanácsra, egy sóhivatal, semmiylen jogköre nincs senkivel szemben csak a "vizsgálódás".
tarackos
2012. február 16. 09:25
Nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél! Valami biztosan bűzlik különben nem lenne ez a példátlan nemzetközi figyelem. Erre nem válasz, hogy kapják be...
korona
2012. február 16. 09:10
Megjegyzés: A bemásolt írás nem kötelezettségszerűen a bemásoló véleményét jelenti! A szöveg azért lett bemásolva, hogy gondolatokat indítson el az olvasóban.
korona
2012. február 16. 09:06
(Bemásolt írás) Becsület Napja 2012 - Német üdvözlőbeszéd Nyilatkozatok-Közlemények Becsület Napja Barátaink és Bajtársaink! 67 évvel ezelőtt nagyapáink a Kelet tűzhengere elé vetették magukat, hogy megmentsék népeinket a vörös zsarnokságtól. Napjainkban a Nyugat halálos lehelete nehezedik népeinkre, fojtogatva őket. A nemzetiszocialista világnézet érzékeinket annyira kiélesítette, hogy mi felismerjük ezt a veszélyt és nevén tudjuk nevezni azt, akitők az ered. Tudjuk, hogy a vörös és az arany Internacionálé ugyanannak azt ezüstpénznek a két oldala, melyek kedvéért az emberiséget kétezer év óta becsapják. Együgyű emberek egykor tévesen úgy gondolták, hogy a Nyugat segítségével a Kelet közeledő sötétségét elháríthatják. Nem tudták, hogy a vörös Internacionálé az arany Internacionálétól ered. És nem értették meg, hogy a Nyugat és a Kelet ugyanazon harapófogó két oldala voltak, melyekkel Európa közepét szét akarták zúzni. Ám nem együgyű, hanem bünöző lelkületű emberek voltak azok, akik 67 évvel ezelőtt a frontok összeomlását előidézték. Nagyapáink túlerő ellenében álltak helyt; csupán alattomos tőrdöfés kényszerítette őket a földre. Napjainkban azt láthatjuk, hogy a vörös Internacionálé rabszolgatartó rendszerét az aranyé váltja le. A látszólag hatalmasok jöttek, aztán mentek, ám a hatalom maradt. A mindent tagadó hatalom az, mely csak azáltal tudja fenntartani magát, hogy az élet rendjét lerombolja. Ezért számára a népek függetlensége szörnyűséges dolog. Akárcsak akkor, a hatalom manapság is az "emberiesség" álarcát használja, hogy az együgyűeket megtévessze. Enélkül az álarc nélkül nem képes fennmaradni és nem képes a népek életén élősködni. A híradásainak a gépezete, a nevelő- és tanítórendszere, propagandakultúrája azok a dolgok, melyek számunkra ezt az álarcot mint virágzó arcot mutatják. Ám mi meglátjuk a gonosz torz képmását. És mivel mi ezt az álarcot letépjük az arcáról, felismer minket, mint ellenségeit. A mai napon lélekben elődeink körében vagyunk, akik hősies harcukat vívták népeikért és ezzel egész Európáért. Emlékük adjon nekünk az elkövetkezendő időkben bátorságot és állhatatosságot! Mert akárcsak ők, minket is egy olyan küzdelem szólít, amely elől nem térhetünk ki! Ez ugyanaz a harc és ugyanaz az ellenség. Egykoron meg fog mutatkozni, hogy érünk-e annyit és méltóak vagyunk-e arra, hogy unokáiknak nevezzenek minket. Éljen fegyverbarátságunk! Éljen Németország! Éljen Magyarország! 2012. február 15. - 22:44
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!