Szijjártó válaszolt Varjunak

2011. november 13. 16:27

Minden adott ahhoz, hogy kiderüljön, mi és miért történt 2006-ban - reagált Szijjártó Péter Varju László kérdéseire. Véleménye szerint nem csoda, hogy Gyurcsány Ferenc fél.

2011. november 13. 16:27

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a Varju László által benyújtott, Orbán Viktorhoz írt kérdéssorra reagálva írásban közölte: nem csoda, hogy riadalmat kelt Gyurcsány Ferencben Balsai István jelentése a 2006. október 23-i eseményekről, mert ez megerősíti azt a gyanút, amely szerint politikai utasításra vezényeltek rendőrtámadást a békés tüntetők ellen.

Szijjártó Péter kiemelte, a jelentés beszámol arról is, hogy számos nyilvánvaló jogsértést az akkori politikai vezetők akaratából és tudtával követtek el. A jelentés az igazságszolgáltatás rendelkezésére áll, így most már minden adott ahhoz, hogy kiderüljön, mi és miért történt öt évvel ezelőtt a nemzeti ünnepen - olvasható Szijjártó Péter közleményében.

Vasárnapi sajtótájékoztatóján Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója „túlkapásokkal telinek” nevezte a 2006-os őszi rendőri fellépést vizsgáló Balsai-jelentést, és kijelentette: egyértelmű az elkészítésében résztvevők politikai elfogultsága.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flo
2011. november 14. 14:15
Peti, Peti! Érdekes egy logikád van, egyem azt a cuki, hazug pofádat. "nem csoda, hogy riadalmat kelt Gyurcsány Ferencben Balsai István jelentése a 2006. október 23-i eseményekről, mert ez megerősíti azt a gyanút, amely szerint politikai utasításra vezényeltek rendőrtámadást a békés tüntetők ellen." Ez alapján, pl. ha valaki fél attól, hogy egy diktatúrában koncepciós per áldozatává válik, akkor az csak azt erősíti, hogy bűnös.Most nem Gyurcsányról beszélek, csak úgy általánosságban. Egyébként valószínűleg 1. Gyurcsány csak röhög az egészen, esze ágában sincs megijedni 2. mivel ő is politikus, tudja, hogy csak porhintés az egész, kell a cirkusz a népnek, ha már kenyér nincs.
Krupp Skya
2011. november 14. 05:33
A kommunistákra a demokrácia csak így érvényes Demó-krácia.
Krupp Skya
2011. november 14. 05:30
Jó lenne ha a közmondás jönne be Varnyú esetében!
krisztoforo48
2011. november 14. 04:30
Igazi elszámoltatást,csak a nép tudott volna csinálni.Tetszettünk volna forradalmat csinálni anno!A demokrácia szó mögé bújva másként nem mehet most,csakis így.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!