Elütötték a német válogatott sportolókat, 89 éves sofőr volt a vétkes
A hat tagú csapat éppen Mallorcán edzett, amikor beléjük hajtott egy autó. Az idős sofőr azt mondta a rendőrségnek, hogy megzavarták, ezért nem látta a pályakerékpárosokat.
Az M43-as autópályán történt balesetben tizennégyen vesztették életüket. Egy román kamion és egy szintén román kisbusz ütközött, mindkettő felborult. A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt indított büntetőeljárást.
A helyszínelés elsődleges adatai szerint egy faanyagot szállító, Szeged irányába tartó román kamion átszakította a szalagkorlátot, oldalára borult, és a szembe lévő pályatesten frontálisan összeütközött egy Makó felé tartó szintén román kisbusszal. Mindkét jármű lesodródott az útról, és felborult. A busz a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.
A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, köztük három gyermek és négy nő volt. Egy utas túlélte a balesetet, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az állapota kritikus. Az egy utason kívül a kamion sofőrje maradt életben, súlyos sérülésekkel a mentők őt is a szegedi traumatológiai klinikára szállították.
Az Arges megyei mikrobusz Valenciaból Bukarestbe tartott, a kamion pedig az esti órákban Aradról indult, és Németország lett volna az úti cél. A kamion sofőrje feltehetően elaludt a volánnál.