Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Eiselt Györgyöt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, ezért le is mondott belügyminisztériumi helyettes államtitkári posztjáról. A tárcától azonban nem távozott: jelenleg főosztályvezetőként tevékenykedik.
Jogszabály-előkészítő és koordinációs főosztályvezető lett a Belügyminisztériumban Eiselt György, aki augusztus elején távozott a tárcánál betöltött helyettes államtitkári posztjáról - írja az Index. Eiselt júliusban ajánlotta fel lemondását, miután kiderült, hogy az Eclipse-üggyel kapcsolatosan hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyészség. Pintér Sándor elfogadta a felmondást, és akkor azt mondta, a Belügyminisztérium érdeke, hogy bebizonyítsa, hoy még a gyanú árnyéka sem vetődhet rá. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy Eiselt továbbra is a minisztérium egyik vezetője maradt.
Eiselt az Indexnek elmondta: a gyanúsítás a kormányzati pozícióval összeférhetetlen, a köztisztviselőséggel nem. Mint mondta, nem a miniszter bizalmának kérdése, hogy maradhatott, hiszen neki is jár az ártatlanság vélelme és folyamatban lévő eljárás miatt nem lehet csak úgy utcára tenni senkit. A volt helyettes államtitkár tagadja bűnösségét.
