Az elit erkölcsi bűnei bizony visszaütnek – közeleg a politikai földrengés

Románia politikai élete ismét forrong. Az események azonban jóval túlmutatnak az ottani történéseken. Kovács András írása.

Az összeférhetetlenség miatt felkért csepeli hatóság szerint sincsenek rendben az engedélyek.
Jogtalanul üzemel a Rio és a Zöld Pardon, a szórakozóhelyek lényegesen eltérnek a még 2005-ben kiadott építési engedélyektől - erősítette meg az összeférhetetlenség miatt az ügy elbírálására kijelölt csepeli önkormányzat jegyzője a korábbi szakvéleményt. Mindkét zsúfolt mulató egy olyan közparkban áll, amelyet hivatalosan két százalék erejéig lehetne beépíteni. „A felépítmények jogerős fennmaradási és használatba vételi engedéllyel nem rendelkeznek. A jogszabályok értelmében e nélkül az egységeket nem lehet használni” - jelentette ki Szeles Gábor csepeli jegyző.
A Zöld Pardont képviselő Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda álláspontja szerint a Magyar Hírlap által közzétett értesülés valótlanul állítja, hogy a Zöld Pardon engedélyek nélkül működne. A Zöld Pardon érdekeit és hírnevét súlyosan sértő állítás miatt a Zöld Pardon - pár hónapon belül harmadszor - ismét sajtóhelyreigazítást kér a Magyar Hírlap állításai miatt (egy esetben a bíróság már jogerősen a Zöld Pardonnak adott igazat).
