Most több százmilliárd forint és a Tisza Párt jövője a tét

Budapesten nagyon sok a kérdőjel, de ezen is múlhat Magyar Péter alakulatának jövőbeli sorsa.

Kérte felügyelőbizottsági tagságainak megszüntetését Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő, aki jogellenesen két állami cégtől is felvette járandóságát. A politikus visszafizeti a felvett pénzt.
A Csongrád megyei közgyűlés sajtószolgálatának közlése szerint ezentúl semmilyen felügyelőbizottsági tisztséget nem tölt be Kalmár Ferenc. A KDNP-s országgyűlési képviselő emellett visszafizeti a korábban így kapott juttatást is. A képviselő maga jelezte összeférhetetlenséget, a megyei önkormányzat pedig ezután azonnal megszüntette a képviselő minden felügyelőbizottsági tagságát.
A Blikk kedden írta meg, hogy Kalmár két köztulajdonú cégtől is vesz fel pénzt felügyelőbizottsági tagságért illetve elnöki posztjáért, holott ezt törvény tiltja. A politikus ezután írásban bocsánatot is kért, de ezt a KDNP később visszavonta. A párt szerint ugyanis a felügyelőbizottság elnöke nem tagja a felügyelőbizottságnak, így nem törvényellenes a dupla pénz.
