Tiszta vizet öntött a pohárba az ATV: ezt üzenték Deák Dánielnek a botrány után

Úgy néz ki kezdenek elcsitulni az indulatok.

Koltay András szerint a médiatörvény ellen üres címlappal tiltakozó lapok is bizonyítják: Magyarországon érvényesül a sajtószabadság.
Koltay András, a Médiatanács tagja a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában elmondta: a médiatörvény ellen tiltakozó fehér címlapok is a magyarországi sajtószabadság bizonyítékai. Koltay közölte, a Médiatanács tagjai a tervek szerint a bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) munkatársaival is találkoznak majd. A szervezet egyébként újságírókkal és kormányhivatalnokokkal egyeztet majd Budapesten az új szabályozásról.
Anthony Mills, a Nemzetközi Sajtóintézet munkatársa korábban bírálta a kormány médiaszabályozását: szerinte a Médiatanács összetétele kétséges, bírságolási hatalma pedig túlzott befolyást jelenthet a kormány számára.