TGM: A kiskunfélegyházi munkásokon is segítsen a kormány!

2010. november 07. 11:41

Azonnal segítse meg a kormány a bérüket máig meg nem kapó kiskunfélegyházi munkásokat, követeli Tamás Gáspár Miklós. Ami a kormányzatnak evidens volt a Mal Zrt. esetében, az legyen evidens a TE Ganz-Röck esetében is, kéri a Zöld Baloldal elnöke.

2010. november 07. 11:41

„A szociális katasztrófa szélére került dolgozók és családjaik immár hét hónapja nem kapták meg bérüket. A több hónapnyi ingyenmunkát azért is végezték el önként, mert a kormányzat illetékesei több alkalommal tettek ígéretet arra, hogy megsegítik a nehézségekkel küzdő vállalatot. (...) A Zöld Baloldal nem támogatja a Ganz-Röck feltámasztását, sőt sürgetjük, hogy a gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt indult nyomozás hozzon végre valódi eredményt” - írja közleményében Tamás Gáspár Miklós, a párt elnöke.

A párt azt szeretné, hogy ami a kormányzatnak evidens volt a Mal Zrt. esetében, az legyen evidens a kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck esetében is: fizesse ki a dolgozók bérét hét hónapra visszamenőleg, rendezzék a táppénzeket, adják ki a dolgozók jogellenesen visszatartott papírjait és térítsék meg az elmúlt hónapokban nekik okozott kárt. A legfontosabb TGM-ék szerint, hogy a gyár minél hamarabb újraindulhasson.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
renidnam
2010. november 09. 09:46
TGM se kapta meg a bérét 7 hónapig?!Mert ha a T Blanka-pl-zendűlne,aki tényleg ott dolgozott..-de nem!,majd a TGM!..holnaptól ráérek..szóljatok ha valaki kártérítési gondokkal küzd,majd én korteskedek..
Öreg
2010. november 07. 20:55
Gyenge gyerek ez a TGM! Nem meri azt mondani, hogy minden tönkrement vállalat dolgozóinak a bérét, a számukra okozott kárt, a táppénzt /?/ fizesse ki a kormány. Azoknál a vállalatoknál is, amelyeket jó Bajnai et. és siserahada tett tönkre ! Az elbocsátott pedagógusokét is, akiket Magyar Bálint üldöztetett el ! Legyen a kormány csodatévő ! De ha ehhez ugy ad pénzt, hogy valakitől elvesz /mert máshonnan honnan lenne/ akkor feléled a szakszervezet, a megmondóértelmiség és belehajszolja az AB-t a jog betüszerinti betartására. Hogy ebbe bele lehet bukni? Hát persze, hisz az a cél.
röckös
2010. november 07. 20:45
Valóban sokan várhatnák a kormány segítségét, de itt egy kicsit más a helyzet! A Te. GANZ-RÖCK jelnleg is élő rendelésállománnyal rendelkezik. TUZLA /Bosznia/, KANGAL /Törökország/, BERTSCH /Ausztria/ SIEMENS /Németország/. Nem beszélve a HAZAI és a szomszédos országok erőműveiről, amik egytől egyig felújjításra várnak. Tehát Nemzet gazdasági szempontból sem mellékes, hogy milesz a cég sorsa.
atila68
2010. november 07. 19:34
A bábolnai baromfi (liba) beszállítóknak is segítsen a kormány! A váci forte munkásainak is segítsen a kormány! A szerencsi cukorgyári munkásoknak is segítsen a kormány! A mátrai Sole tejüzem munkásainak is segítsen a kormány! Az ózdi kohászati üzem munkásainak is segítsen a kormány! A piszkei Papír dolgozóinak is segítsen a kormány! A kubai szövőnőknek is segítsen a kormány!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!