Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

A Blikk információi alapján egy tanúvallomásban az áll: a MAL Zrt. vezetői elhallgatták a zagytározó gátjának rossz állapotát és nem tették meg a szükséges intézkedéseket.
A Blikk értesülései alapján a rendőrség olyan tanúvallomások birtokába jutott, melyek bizonyítják: Bakonyi Zoltán, illetve a MAL Zrt. felső vezetése tudott a gátszakadás lehetőségéről, ám az óvintézkedések helyett elhallgatták azt.
A bulvárlap úgy tudja: a vallomásokban arról is szó esik, hogy van olyan MAL-üzem, ahol az alkalmazottak feje felett savat és lúgot szállító cső kígyózik. Ezek meghibásodása esetén állítólag nyugdíjas alkalmazottakat hívnak be, mivel csak ők tudják, melyik mit szállít.

Az ORFK közölte: Bakonyi Zoltánt az iszapkatasztrófával való összefüggésben több ember halálát okozó közveszélyokozás és környezetkárosítás bűncselekményével gyanúsítják.