Robbantássorozatra készültek Budaházyék

2010. október 26. 08:21

Budaházy György és társai robbantássorozattal akadályozták volna meg Bajnai Gordon miniszterelnökké választását. A Hunnia Mozgalom szocialista politikusok ingatlanait vette volna célba - írja egy birtokába került dokumentumra hivatkozva a Magyar Nemzet.

2010. október 26. 08:21
Összehangolt robbantássorozatra készült az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György és az általa vezetett Hunnia Mozgalom 2009-ben - írja a Magyar Nemzet a lap birtokába került nyomozati dokumentumra hivatkozva. A lap úgy tudja, az eljárás során rögzített vallomásokban megemlítik a Jobbik parlamenti képviselője, Gaudi-Nagy Tamás és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke nevét is. A Hunnia úgynevezett nagy körre készült 2009 áprilisában, a mozgalom összehangolt robbantásokkal akadályozta volna meg Bajnai Gordon miniszterelnökké választását.
 
Budaházy, a mozgalom katonai szárnyának irányítója a Vérmezőre hívta a szervezet tagjait, hogy a csoportvezetőkkel ismertesse a célpontokat. Az első csoport Nyúl István János szocialista parlamenti képviselő ingatlanánál, míg a másik csoport Káli Sándor miskolci szocialista képviselő otthonánál robbantott volna. A harmadik csoport az adonyi MSZP-s képviselő, Ecsődi László házánál hozott volna működésbe egy bombát.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
renidnam
2010. október 27. 11:36
Na nehogy már kicsi hazánk ne tudjon egy Carlost felmutatni..jó jó,-kicsi ország:kicsi carlos..
MakkA
2010. október 27. 09:25
Naponta lopnak el vonat, hév, villamos kábeleket. Most legutóbb a Józsefvárosban lopták le a trafóházból a 0 kábelt. Nem ritka a zsilipek szerkezeteinek ellopása sem - de ilyenért még senki nem került előzetesebe. Budaházyék meg lényegében egy ember vallomása alapján, aki elmondta, hogy neki elmondták, hogy majd fel fognak valamit robbantani. MA
bmucsai
2010. október 27. 07:50
Láthatóan az egész "szervezetben" több volt a provokátor, mint a terror potenciál. Szerencsétlen Budaházyval elhitették, hogy valamilyen szervezetet vezet. Az egész bűzlik a szolgálatok alzheimer kóros bolsevik agytrösztjeinek gondolkodásmódjától. Az ügyészség 21 000 oldalt fosott össze SEMMIRŐL. A korszerű terrorista egyedül hajtja végre tettét! Oda nem lehet beépülni. Ezért a kapcsolat rendszeren keresztül próbálják, beazonosítani. ( Ki járt Afganisztánban, Jemenben, stb.) Ha Budaházy-t elítélik, Gyurcsány(i)-t is börtönbe kell zárni. Vagy vigyorogjon mindkettő a parlamentben!
Kaducsa
2010. október 26. 16:05
Jaj de unom a kötelező hősöket. A faszt se érdekel Butaházi. Ti mit tudtok róla, őszintén??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!