Von der Leyen végre örülhet: tényleg csökkenthetik a farkasok védettségét
Immár bosszút állhat a ragadozókon az Európai Bizottság elnöke.
Silvio Berlusconi a liberálisok szemében áruló volt, pedig csak ragaszkodott az eredeti liberális szemléletéhez. Giorgia Meloni ugyan igyekszik az örökébe lépni, de jól látja azt is, hogy az út, ami előtte áll, nemcsak tüskés, hanem nehezen járható is. Nem a bevándorlókra szeretné építeni Olaszország jövőjét, igen nagy valószínűséggel megmarad saját európai pártcsaládjában, és elfogadja az amerikai játékszabályokat a nemzetközi téren. A Mandiner Stratéga vendége Szomráky Béla volt. Összefoglaló.
„Berlusconi maga is abba bukott bele végül, hogy igyekezett megtartani ezt a relatív autonómiát” – kezdte a beszélgetést Szomráky Béla. Szerinte a korábbi olasz miniszterelnök emellett elhivatott volt az európai projekt felé.
A szakértő szerint a politikus fokozatosan észlelte, hogy a liberalizmus kezd elszakadni valódi céljától. Silvio Berlusconi és Orbán Viktor ideológiai síkon nagyon közel álltak egymáshoz, valamint stratégiailag is egyetértettek abban, hogy az Egyesült Államok mellett Kínával és Oroszországgal a megfelelő gazdasági és politikai kapcsolatokra van szükség.
A jelenlegi olasz vezetés és politikai irányvonal
Szomráky Béla kifejtette: a jelenlegi olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni, „végigjárta Berlusconi iskoláját”, és észlelte azt, hogy Berlusconi útja az ő esetében bukással végződhet. A napokban röppent fel a hír, hogy kizárták a Pirelli gumióriás irányításából a kínai főtulajdonost, amellyel kapcsolatban Szomráky megjegyezte, hogy az olasz gazdasági és politikai vezetés megelőző akciója volt ez, demonstrálva, hogy Kínának nemet is tudnak mondani. Az Olaszország-szakértő szerint
Meloninak a NATO védőernyője alatt kell maradnia, mivel így az olasz szuverenitás egy része megmarad, saját politikáját pedig folytatni tudja.
Bevándorlás és migránskvóta
Szomráky Béla kitért a jelenleg is aktuális migránskvótára is, amellyel az EU intézményrendszere újból szétosztaná a tagállamok között a bevándorlókat. Rávilágított, hogy a Meloni-féle kormányzat bevándorláspolitikájának lényege, hogy a küldő országokban kell megoldani a problémákat. Hozzátette: az biztos, hogy Olaszország nem a szétosztás formájában érdekelt a migránskvóta ügyében. A mostani helyzetre egyfajta gyors, de átmeneti fellélegzésként tekintenek az olaszok. Sokkal fontosabb ugyanakkor számukra a bevándorlók visszatartása. Megemlítette, hogy erre a politikára Berlusconi idejében is volt példa, megállapodott Moammer Kadhafival, hogy a Líbiából kivándorlókat tartsa vissza, cserébe biztosítottak pénzügyi forrásokat. Az Olaszország-szakértő úgy értékeli, hogy valódi védelmet kell kialakítani a migrációval szemben, és egyértelmű,
A szakértő szerint a következő időszakban erősödik Meloni támogatottsága, mivel a nemrégiben elhunyt Berlusconi pártja, a Forza Italia markáns vezető nélkül meg fog gyengülni. A Forza Italia el fogja veszíteni a szavazóinak nagy részét, ha nem tudnak kiállítani egy „jópofa” vezetőt a párt élére.
Az európai színtér
Meloni jelenleg az Európai Konzervatívok és Reformerek vezetője. Az Európai Néppárt az utóbbi hónapokban próbálta átcsábítani Melonit és pártját.
– értékelte Szomráky Béla a helyzetet. Az Olaszország-szakértő hozzátette: az Európai Néppárt hibázott, amikor a Fidesszel szakított, mivel jelentősen gyengült az EP-ben, és mára már
Emmanuel Macron francia elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a napokban Párizsban találkoztak, ahol kifejezték együttműködési szándékukat. Szomráky ennek kapcsán elmondta, hogy komoly nézeteltérés van Macron és Meloni között főleg a migráció területén, azonban az ukrajnai háború ügyében nagy az egyetértés. Rámutatott, hogy valójában
Kitért arra is, hogy az olaszok és németek kapcsolata a második világháború után 20-25 évvel kisimultak. „A tenger és a turizmus, valamint német autóipar simította el a feszültséget.”
Szomráky úgy gondolja, hogy az olaszok döntő többségének nem tetszik az a politika, amit az Európai Unió követ és diktál. Rámutatott, hogy Olaszországban az energiaáremelkedést jobban megérezték a rezsiárakon, mivel több, mint 300-400%-os áremelkedésről is lehetett beszélni. Az Olaszország-szakértő értékelése szerint egyre inkább megjelennek azok az erők Európában, amelyek véget akarnak vetni a háborúnak.
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:
Nyitókép: Alberto PIZZOLI / AFP