A társadalmi szolidaritást is zászlajára tűző ökopolitika képviseletének feltételei ma nem adottak Magyarországon – indokolta Jávor Benedek a HírTv Rájátszás című műsorában, miért van szükség 2014-ben az Orbán-kormány leváltására. Mindez azonban Jávor Benedek szerint nem jelentheti a 2010 előtti állapotokhoz való visszatérést. Az LMP-ből kilépett politikus elmondta: „szükséges a 2006 őszi események kritikai megítélése is”.
Bajnai Gordon hétfőn nyilvánosságra hozott gazdaságpolitikai elképzeléseiről kifejtette: örül neki, hogy az Együtt 2014 szakítani kíván Matolcsy György neoliberális gazdaságpolitikájával, „ez abba az irányba mutat, amit mi is magunkénak vallunk”. Jávor elmondta: egyetért a kétkulcsos adórendszer bevezetésével, és úgy látja, társadalmilag igazságos, ha a négyszázezer forint fölött keresők magasabb kulccsal adóznak, így az átlagkeresetűek adóterhe csökkenne.
Jávor az adójóváírás újbóli bevezetését is támogatja, és szerinte valamilyen formában meg kell tartani a bankadót, de úgy, hogy az „ne fojtsa meg a hitelezést”. Emellett szükség lenne a „spekulatív célú tőkemozgások megadóztatására”, azaz a Tobin-adóra is – fogalmazott.