A Katona-botrány tanulságai

2023. november 30. 07:40

Lestem az RTL Híradóját, hogy mutatják-e a piros-fehér szalagos kordont, az égő szemű fiatalokat, tenyerükön-arcukon jel, #freeKatona. De semmi.

2023. november 30. 07:40
Demeter Szilárd
Demeter Szilárd
Vendégszerző

Kiderült, hogy a Katona József Színházba kedvezménnyel járhatnak Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak (DK) a tagjai. Ismételjük meg az egyértelműsítés kedvéért: párttagként kapták a kedvezményt, tehát politikai alapon különböztette meg a közönségét a Katona vezetése. 
Pártszékházról már hallottam, pártszínházról még nem. 

Ezt is ajánljuk a témában

Vártam a nagy felháborodást, hogyaszongya, a művészet szabad, a művészek függetlenek, az intézményi autonómia szent. Kerestem az aláírási lehetőséget, mert ilyenkor ez szokás, aláírjuk, hogy el a kezekkel a Katonától.

Nézegettem, hogy a függetlenobjektív média szokása szerint épít-e kampányt, amiben Nagy Ervintől Noáron át Koncz Zsuzsáig diktatúráznak a celebritások, fajsúlyos liberális megmondóemberek mordulják a kamerába, hogy ezt még Kádár sem merte volna.

Lestem az RTL Híradóját, hogy mutatják-e a piros-fehér szalagos kordont, az égő szemű fiatalokat, tenyerükön-arcukon jel, #freeKatona. De semmi. 

A kormányközeli sajtó kérdésekkel kiprovokált néhány óvatos elhatárolódást, de azt is erőst nyögvenyelősen, egyébként nagy a csend. 

Mivel Radnóti professzor szerint a nemzeti oldalnak nincs kultúrája, csak a balliberálisoknak, ezért megpróbálom megérteni ezt a csendet. Azt jelenti, hogy a pártpolitikának helye van a kultúrában. 

Azt jelenti, hogy politikai alapon különbséget lehet tenni a kultúrafogyasztók között. 

A nagy csend azt jelenti, hogy mindez nem csak kultúrpolitikailag, hanem szakmailag, de ami még fontosabb: erkölcsileg is helyes. 

Én ezt eddig nem így tudtam. 

A nagy csend elgondolkodtatott. A hallgatás hosszabb távú következménye riasztó. Ugyanis azt is jelentheti, hogy ha ne adj’ Isten, valaha ismét Gyurcsány kerülne hatalomba, akkor a most csendben lévők helyeslése mellett mindenki, aki másként gondolkodik, mint ők, mehet ismét Recskre követ törni. Mert ez történt, amikor hasonlóképpen beszüremkedett a pártpolitika a kultúrába, az elvtársak – Gyurcsány apósáék – még ennél is tovább mentek. És a hallgatásból arra lehet következtetni, hogy ezek ugyanazok, semmit sem változtak. Se a politika, se az értelmiségi holdudvar. 

Ezt jelenti ez a csend. #freeKatona”

Nyitókép: Földházi Árpád

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cserna János
2023. december 01. 02:43
Ez az írás telitalálat. Megint.
llnnhegyi
2023. november 30. 21:54
Demeter! Szalay Bobri Kristóf honvédelmi miniszter még mindig a kormányban bassza a legyet! Rúgjátok már ki! Nem a közpolitikába való. Kaszinózzon. Csak menjen már végre!
italosiparos
2023. november 30. 19:50
10 perce volt kb egy csatornán(ÁTV) Lendvai és Német Péter(népfasza) érdemes megnézni.Petya megmondja hogy minek foglalkozni azzal hogy pár jegyet eladtak 30%val olcsóbban. Fő hogy független és objektív!!!
iimre
2023. november 30. 16:35
"powerage nov.30. 09:33 Lehet, hogy a nagy csend azért van, mert az egész vihar a biliben? (…) Én elhiszem, hogy páran ebben élnek, de a nagy többség leszarja, mi megy a színházi gittegyletekben." Mivel a Katona József Színház nem a DK privát színháza, meglehetősen furcsán jön ki, hogy egy nem pártállami berendezkedésű országban bizonyos párt tagjai mégis kedvezményeket kapnak ott. (Persze sokat sejtető az összefüggések felismerése: 2020-tól a főváros egyedül, kormányzati támogatás nélkül finanszírozza a Katonát*, és hát Budapesten a főpolgi a Gyurcsány-csicska Harácsony. (Lásd: https://t.ly/OQ3vD — Gyurcsótány krákogással jelzi Karácsonynak, ne válaszoljon az újságírónak) * https://infostart.hu/belfold/2020/04/06/megallapodott-a-kormany-es-a-fovaros-a-szinhazak-mukodteteserol
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik