Öltöztessük lelkünket ünnepi díszbe egy jó kis neresztényezéssel!

„Helytelen, hogy egyesek mintha a saját céljaikra akarnák kihasználni ezt a nagyon szép programot” – csóválja fejét az egyik, majd körbeplakátolja a várost Ferenc pápa néhány kormánykritikusként értelmezhető mondatával.

„Nem járok templomba, mert a papok politizálnak” – mondja a másik, majd reményét fejezi ki, hogy Ferenc pápa vasárnapi szentbeszédében keményen odapörköl az Orbán-kormánynak.

Mindez pedig történik a húsvét utáni negyven napban, amikor az evangélium többször is említést tesz az „oktalan, késedelmes szívű” tanítványokról, akik még húsvétvasárnap és a mennybemenetelkor is politikai megváltást várnak Jézus Krisztustól. Pff, nincs a sírban a holtteste, állítólag él, de ennyi, semmi több, még mindig itt ülnek a nyakunkon a rómaiak – búslakodik némelyikük kevéssel azután, hogy maga a mennyország nyílt meg egyetemesen mindenki előtt.

Erre itt vagyunk most, elvileg kétezer évi tudással okosabban, „Krisztus a jövőnk” mottóval érkezik körünkbe a hetvenszer hétszer szükséges megbocsátást hirdető Krisztus földi helytartója, és arról szól a diskurzus, hogy mit írt a blogján egy fideszes publicista 2016-ban (azaz abban az évben, amikor Gyöngyösi Márton határozati javaslatban kezdeményezte, hogy minősítsék ügynökszervezetnek mindazon magyarországi szervezeteket, amelyek egymillió forint feletti támogatást kapnak külföldről).

Az egy jogos felvetés lenne, hogy egyes kormánypárti körökben szintén igyekeznek politikai hasznot húzni a pápalátogatásból, tehát tessék őket is bírálni –

Márpedig ha valaki valóban politikai célokból ájtatoskodó, szabadon címkézhető álkeresztény, akkor semmi ok elvárni tőle, hogy pont egy ilyen nagyszabású eseménynél tanúsítson mértéktartást.

Velük szemben tehát türelmesnek kell lenni: aki kevesebbet kapott, aki néhány éve még katolikus se volt, és ezért még akkor is csetlene-botlana, ha nem lenne mélyen megvetett „neresztény”, attól kevesebbet kérnek számon. Igyekezzék, persze, de mégse ő az etalon.

Más a helyzet azokkal, akik velük szemben pozicionálják magukat a hiteles kereszténység védelmezőiként, a szájkeresztényekkel szemben szívkeresztényekként, a társadalmon belüli hídépítőkként.

Tőlük azért joggal lehetne elvárni, hogy a kereszténység lényegét megragadó, a kívülállók számára a hit hozzáadott értékét megvilágító, hovatovább a szívek megnyílását elősegítő tartalmakkal hangolják olvasóikat a látogatásra – ehhez képest mit látunk? „A felületesen vallásos emberek a populistákra szavaznak”, felütésképpen ezt az állítást sikerült kiemelni Ferenc pápa eddigi életművéből. Mi jön le ebből az átlagfogyasztónak? Aki sértve érzi magát, az válaszképpen minősítgetni kezdi a szentatyát – amitől nem kerül közelebb a tökéletességhez. Aki igazolva látja politikai véleményét, az megveregeti a saját vállát abban a meggyőződésben, hogy különb ember a fideszesnél – amitől nem kerül közelebb a tökéletességhez (és azon belül az ellenségszeretethez).

Pedig simán lehetett volna idézni Ferenc pápa könyvének ugyanazon 190. oldaláról akár az eggyel előbbi mondatot, nevezetesen, hogy „Az Istennel való kapcsolat és az egyetemes testvériségérzet elvesztése hozzájárult az elszigeteltségérzethez és a jövőtől való félelem megerősödéséhez.” Nem illene jobban ez a meglátás a „Krisztus a jövőnk” mottóhoz? Nem szólítana-e meg nagyobb eséllyel egy-egy szorongó keresőt?

Az eucharisztikus kongresszus idején Karácsony Gergelyék tettek ki „köszöntő” plakátokat, köztük a szentatya azon kiragadott mondatával, hogy „Ha egy ember meleg, keresi Istent, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?” – erre most a mindenkitől független keresztény portál fogja magát, és köszöntésképpen plakátokon idézi Ferenc pápától, hogy „Azzal a gyengédséggel kellene a püspököknek a melegek felé fordulni, ahogyan Isten bánik a népével.”

Ha a magyarországi „igazi” kereszténység ma úgy képzeli el a pápai misére való lelki rákészülést, ahogy bő másfél éve egy párbeszédes politikus, akkor talán mindenkinek van miért magába néznie. (Az pedig már csak egy apró érdekesség, hogy a drága plakátoknak angol webcímük van a Szemlélek honlapján: a homoszexuálisokkal kapcsolatos lila kép címe „purple”, egy másiké, a nemzeti populizmusról szólóé pedig „green”, noha a „lila” és a „zöld” betűsorhoz is kevesebb karaktert kellett volna begépelni. Nem akarok ezzel semmit sugallni, simán lehet valami rejtélyes praktikus oka, de ha én lennék mindenkitől független, akkor kínosan ügyelnék arra, hogy a pressmani plakátkampánnyal egy időben köröztetett plakátjaimnak ne angol címeket adjak.)

Magával az idézett mondattal, a püspököktől megkívánt gyengédséggel természetesen nincs semmiféle probléma, sőt – bár az eredetiben kifejezetten azokról a püspökökről mondta ezt a pápa, akik a világ egyes részein támogatják a homoszexuálisok bebörtönzését, de ettől még simán érthetjük az összes püspökre is.

a plakátra egyszerűen nem fért fel az idézet folytatása, miszerint a homoszexualitás nem bűncselekmény, viszont bűn. Vagy az, amit a pápa az argentin La Naciónnak adott márciusi interjúban mondott, miszerint „a genderideológia pillanatnyilag az egyik legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítás”, és „naiv emberek hiszik”, hogy ez a haladás útja. Megosztó üzenet, ne keltsük vele a hangulatot, oké. Arra azonban mégse ártana felhívni a gyanútlan polgárok figyelmét, hogy mit is jelent a hivatkozott gyöngédség, ahogyan a Mindenható bánik az ő népével. Ne félj, Ábrahám, ha akad ötven igaz, nem pusztítom el Szodomát. Na jó, harminc igaz esetén is megkegyelmezek neki. Rendben, ha csupán tízet találok, akkor is. De mivel annyi se akadt, csak Lóték, jött a kénköves tüzes eső. A niniveiek ellenben, akik (és amíg) bűnbánatot tartottak és Isten útját keresték, megmenekültek. Valahogy az isteni gyöngédség maradéktalan érvényesüléséhez kellett az is, hogy az emberek a helyes döntést hozzák a másokra mutogatás, a gőg és a kicsapongás helyett. De akinek ez túl ószövetségi, annak ott az „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Gyöngéd, persze, mert nem azonosítja a bűnöst a bűnével és nem kövezi meg – na de rögtön hozzáteszi, hogy ez így nem mehet tovább.

Ha tudatos keresztényeknek valljuk magunkat, ne áltassuk már azzal a kívülállókat, hogy a krisztusi üzenet úgy is működik, ha ezt a második felét (a gyöngédséget Ferenc pápa szerint is rosszul értelmező német püspökökhöz hasonlóan) figyelmen kívül hagyjuk. Már csak azért is, mert ha hisszük, amit vasárnap az evangéliumban hallani fogunk, nevezetesen hogy „azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen”, bizonyosak lehetünk abban, hogy a „menj, de többé ne vétkezz”, vagy a „mondj le arról, amiről neked a legnehezebb, legyen az pénz, szex vagy kényelem, és aztán kövess” utasításokkal nem a siralmas nyomorba kíván taszítani minket a Megváltó. És megfordítva: aki keresztény írástudó létére (kissé populista módon) elhallgatja a kevésbé populáris részeket, az pont ellene hat annak, hogy tévelygő embertársainak élete legyen és bőségben legyen.

Ezért a „legkorruptabb médiumok” hibáira rámutató, a „nemzeti populizmust” ostorozó és egyes püspökök LMBTQ-személyekkel szembeni viselkedésmódját bíráló, politikai csengésű lila-zöld plakátok helyett (amelyekről a hvg kommentelői joggal érzik úgy, hogy akár humanista ateisták is legyárthatták volna) előremutatóbb és költséghatékonyabb lenne az egyetlen lényegre koncentrálni, például Ferenc pápa melegekre, püspökökre, fideszes publicistákra és igazikeresztényekre, politikusokra és teológusokra egyformán vonatkozó alábbi soraival:

„Az Istenhez való visszatérés kezdete annak elismerése, hogy szükségünk van rá, hogy rászorulunk az ő irgalmára, rászorulunk az ő kegyelmére. Ez a helyes út, az alázat útja. Én minek érzem magam: rászorulónak vagy önelégültnek?”

Nyitókép: Facebook