Verhofstadt árulónak nevezte Orbán Viktort – cserébe miszlikbe szedték a kommentelők
Európát valójában a brüsszeli bürokraták árulták el, véli a többség.
A márciusi inflációs adat idehaza 25,2 százalék, miközben az eurózóna országainak átlaga 6,9 százalék, nincs egyetlen uniós ország sem, ahol a pénzromlás akár csak megközelítené az ittenit.
„Egyre több magyar hibáztatja az inflációért az uniós szankciókat egy felmérés szerint, amire talán magyarázat lehet a The New York Times filmkritikarovat-vezetőjének lemondása. Messziről indulunk – sóhajthatnak fel erre reményszegényen a tapasztalt sztorihallgatók, ám érdemes ránézni az egymástól távoli jelenségekre, hátha látható valamilyen összefüggés a Marvel-szuperhősfilmek és a „legalább kormányozni tudnak” felkiáltás között.
E felkiáltást főként olyan választópolgárok használhatják szavazási preferenciájuk indoklására, akiknek nincsen erős érzelmi kötődésük egyik vagy másik párthoz, nem szabadíthatatlan rabjai eszméknek. Idehaza már csak azért is lehet népszerű az érv, mivel – mint minden tartósan kormányzó párt – a Fidesz is előszeretettel rendezi e kérdés köré a kommunikációját. A fideszes Civil Összefogás Fórum már a 2014-es kampányban bohócként ábrázolta az ellenzéki politikusokat, és a Karácsony Gergely elleni negatív kampány fő üzenete is az volt a 2019-es főpolgármester-választás előtt, hogy alkalmatlan. Ezzel szemben a jelentős városvezetői tapasztalattal felvértezett Tarlós István képét rajzolták meg. Ez, mondjuk, nem jött be. De a 2022-es országgyűlési megméretés kulcstémái mögött is e képesség bemutatása zajlott: Orbán Viktor és a Fidesz tudja megakadályozni, hogy a magyar emberek háborúba menjenek vagy éppen azt, hogy migránsok lepjék el hazánkat.
Olykor persze megérkezik a valóság. És ha így tesz, bizonyos helyzetekben kérdéseket vet fel e Fideszhez kapcsolódó tudás érvényességéről. Elég csak arra emlékeztetni, hogy Magyarország brutális fölénnyel veri Európát élelmiszer-drágulásban és általában az inflációban. A márciusi inflációs adat idehaza 25,2 százalék, miközben az eurózóna országainak átlaga 6,9 százalék, nincs egyetlen uniós ország sem, ahol a pénzromlás akár csak megközelítené az ittenit. Ha ezúttal nem térünk ki a kabarétréfa szintű hatalmi magyarázatra, miszerint az uniós háborús szankciók nagyobb drágulást okoznak idehaza, mint bárhol a kontinensen a balti államoktól Romániáig, és az immár tizenhárom éve teljhatalmat gyakorló pártnak és kormánynak nincs köze a kialakult gazdasági helyzethez, akkor nagyon érdekes dilemmához jutunk. Számos választónak ugyanis ott marad a kérdés: ha érzékelése szerint objektív értelemben rosszabb közszolgáltatást, élethelyzetet kap (például hosszabb várólistát, kevesebb ingyenes felsőoktatási helyet, 40 százalék fölötti élelmiszer-drágulást), akkor miként fordulhat elő, hogy a kormánypárt támogatottsága érdemben nem változik?”