Aki mást sugall, az egyszerűen veszélybe sodorja a magyarságot.
„Huszonnégy évvel ezelőtt, 1999. március 12-én, Magyarország belépett a NATO-ba. A Varsói Szerződés, éppen a magyar kormány által kezdeményezett, 1991-es megszüntetésének fényében ez egy teljesen logikus lépés volt, ráadásul a kelet, valamint kelet-közép-európai rendszerváltásokból fakadó nyugati integrációs igényt, a térségben kibontakozó feszültségek is erősítették.
Egy ilyen nagy fontosságú döntésről akkor már az állampolgárok véleményét is kikérték, akik 1997. novemberében elsöprő igennel feleltek arra a kérdésre: belépjen-e Magyarország az 1949-ben alapított katonai-politikai szövetségbe. A szavazók több mint 85 százaléka látta biztonságosabbnak jövőjét a csatlakozással. A népszavazás erős legitimációt adott a nyugati orientáció számára.
A tagság persze nemcsak védelmet jelent számunkra, de kötelezettségeket is felró. Elkötelezettségünket néhány nappal később, a gyakorlatban is bizonyíthattuk, a koszovói válság nyomán elindított jugoszláviai légi művelet sokoldalú támogatásával. A közel negyedszázad alatt azonban számtalan más, közeli és távoli misszióban vettek részt a magyar katonák, miközben mi biztonságban érezhettük magunkat határaink között.
Most megint háború dúl a szomszédunkban, így minden józanul gondolkodó magyarban felértékelődik a huszonnégy évvel ezelőtti esemény jelentősége. Orbán és Putyin nagy barátsága ugyanis minden, csak nem biztosíték, s ezt már a gázárak esetében is a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Az elmúlt évtizedek, s különösen az utóbbi kicsit több mint egy esztendő történései 1999-es belépésünket igazolják.
Miért csodálkozunk tehát azon, ha Ukrajna hozzánk és a térség többi országához hasonlóan a NATO-ban látná nyugalma zálogát? Sőt, inkább úgy kérdezem, van-e jogunk megkérdőjelezni egy szomszédos, független ország elemi, önvédelmi érdekeit? Azok az orosz érvek, miszerint nem szeretnének a nyugati védelmi rendszerrel közös határokat ezért teljesen átlátszóak, hiszen Ukrajna elfoglalásával nem is egy, de nyomban négy újabb tagországgal kerülnének közvetlen szomszédságba. Nem saját biztonságukat érzik tehát fenyegetve, csupán nagypolitikai érdekeiket akadályozná az ukránok belépése.
Mindezek fényében, vitathatatlan tény, hogy csatlakozásunk dátuma nemcsak a múltban volt fontos mérföldkő számunkra, de a jelenünk és a jövőnk biztosítéka is. Aki mást sugall, az egyszerűen veszélybe sodorja a magyarságot, s vele az egész Európát.”
Nyitókép: Facebook
Tavaly ősszel visszavonult a közélettől, de a jobboldal súlyos választási veresége most visszatérésre késztette Szentesi Zöldi Lászlót, aki ennek ellenére vallja: az ember nem a politikáért él.
Zárug Péter Farkas és Török Gábor mutatta be kedden legújabb kötetét. A szerzők állítják, ha meg akarjuk érteni a 2010–2026 közötti időszak magyar politikáját, ahhoz meg kell értenünk Orbán korának sajátos szerkezetét.
Orbán Anita rögtön megígérte, véget vetnek az EU-val szembeni „zsaroláspolitikának”.
Bebetonozott meggyőződés a baloldalon, hogy Orbán és a Fidesz körei uralják a magyar médiapiac 80 százalékát. De vajon honnan származik ez nemzetközileg is sokat hivatkozott adat a médiáról, és milyen problémák vannak vele?
Az új bolgár miniszterelnök többször méltatta a volt magyar kormányfőt.
Nem akar leállni az orosz elnök.
„Ahogy korábban jeleztem, nem költözöm be a Karmelita Palotába” – írta bejegyzésében a kormányfő.
Boris Pistorius úgy látja: ma már egyre többen beszélnek arról, hogy a konfliktus „döntő, akár Ukrajna javára eldőlő szakaszába” léphetett.
