Brüsszel kedvéért orbánozik az új cseh elnök

2023. február 14. 20:18

Nem mi, magyarok voltunk azok, akik jövedelmező fegyverüzleteket bonyolítottak le az oroszokkal hosszú éveken keresztül.

2023. február 14. 20:18
null
Deme Dániel
Deme Dániel
Magyar Nemzet

„A volt tábornok szerint Orbán fiatal liberálisként kezdte, de mára szinte száznyolcvan fokos fordulatot tett politikusként. Caputovához hasonlóan neki is az Oroszországhoz való vélt viszonyunk fájt, és elhangzott valami nem teljesen világos utalás a »demokrácia támogatásáról« is. A tények ismeretében viszont a megválasztott cseh elnök »száznyolcvan fokos« kijelentése Orbánról egyszerűen új fejezetet ír a kétszínűség történetében.

A volt cseh vezérkari főnököt 1985-ben saját kérésére vették fel Csehszlovákia Kommunista Pártjába, ahol gyorsan haladt felfelé a ranglétrán. 1989-ben nem jött Moszkvából parancs arra, hogy fellépjen a rendszerváltást követelők tömege ellen a Vencel téren, így a kilencvenes években ő is demokrata lett. Most az elnökválasztás során mégis elutasította a katonai ügyészség archívumaiban tárolt aktái nyilvánosságra hozatalát, arra hivatkozva, hogy túlságosan személyes adatokat is tartalmaz. Ebben, azt hiszem, kevesen kételkednek.

Szóval ő a leendő cseh elnök, aki pálcát tör a »köpönyegforgató« Orbán felett. De végtére is igaza van, Orbán Viktor tényleg változott 1989 óta. Amit akkor liberalizmusnak hívtak, a nemzetek önrendelkezési jogát, a lelkiismeret szabadságát vagy a pluralizmust jelentette, de most az Európai Unió egysége ellen irányuló szélsőjobboldali radikalizmusnak számít. És igaz az is, hogy Orbán ’89-ben a határok megnyitását követelte, most azok szigorú ellenőrzését. Akkor a vasfüggöny lebontásáért küzdött, ma pedig az ilyen felépítését szorgalmazza. Más szóval mindig azt, amit a nemzeti érdek megkövetelt, nem pedig azt, amit az ország jövőjére jogot formáló nagyhatalmak elvártak.

A csehek a politikai konformizmus és pragmatizmus mesterei és persze történelmi győztesei. Felépítettek maguknak egy etnikailag homogén államot, az országukban évszázadok óta élő németektől a második világháború, a romák többségétől pedig 1989 után szabadultak meg. A magyarok kitelepítésének is ők a szellemi atyjai, de ezt sem veti senki a szemükre. Olyannyira nem, hogy az önreflexió nélküli kommunistából lett euroapostol úgy jöhet ide a szomszédba oktatni arról, mennyire megváltozott Orbán Viktor, hogy ez senki szerint nem furcsa.

A valóság viszont az, hogy a csehek erényt próbálnak faragni ruszofóbiájukból azzal, hogy ezt az európai egység és az ukrán nép iránti szolidaritásként állítják be. Mindez Konyev marsall prágai szobrának 2020-as eltávolításával kezdődött, amit kétes hátterű baloldali szobordöntögető aktivisták vittek véghez. Ezután jött a vrbeticei fegyverraktárban történt robbanás, amit a cseh titkosszolgálat orosz hivatali kollégái számlájára írt. Szóval a mostani ukrajnai fegyverszállítmányok jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy Prága kiegyenlítse a számlát. És ha ily módon jelenleg Brüsszelben jó pontokat is lehet nyerni, akkor ezzel mindenki csak nyer, nemde?

Pavel persze kicsit óvatosabban fogalmazhatná meg kritikáját a magyar kormány Moszkvához való viszonyához is. Nem mi, magyarok voltunk azok, akik jövedelmező fegyverüzleteket bonyolítottak le az oroszokkal hosszú éveken keresztül. És fegyverek utaztak Csehországból az oroszokhoz a Krím 2014-es elcsatolása után is mintegy 14,3 millió euró értékben! Ó, igen. Egy kicsit Moszkvának, egy kicsit Kijevnek, a magyarok pedig Putyin vazallusai, amiért egyik félnek sem szállítanak fegyvereket.”

Nyitókép: Lukas Kabon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hegel
2023. február 15. 15:50
Én se vagyok szerelmes belé de azért álljon meg a menet! Mi a lóxarra játszátok ezt a ki kivel kivel nem????Felnöttek vagytok vagy ovisok? Brüsszel meg???Egy régi gyarmattartó...
Lajoss
2023. február 15. 14:20
Jaj,Dani,engedd már meg neki,hogy legyen véleménye a csüngőhasúról..
DonCiccio
2023. február 15. 13:29
A csehek mindig kaphatók rá ha a magyarokba kell rúgni Akár ingyen is..... Ilyen a néplélek ......
csulak
2023. február 15. 11:30
baloldal mindenhol csak szaroldal
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!