Üzentek az ellenzéknek Jászberényből, csókolom

Pár hete a Jászság büszke fővárosa, Jászberény a totális állóvízként tespedő magyar belpolitika tengelye. Az, ami egykor Tapolca volt, aztán Tiszaújváros-Szerencs, aztán Budavár – bár, és ez Budai Lóránt újraválasztott polgármester óriási szerencséje, ebből a szavazásból nem lett helyi választásnak álcázott Orbán-Nemorbán népszavazás.

Én innen Sopronból viszonylag érzelemmentesen tudok viszonyulni a jászberényiek döntéséhez – szijjártóizmussal élve: „kit érdekel, nem vagyok jász” –, az ország másik feléről, jobboldali szemmel legfeljebb annyi látszott, hogy egy nagyon szimpatikus doktornő volt a fideszes jelölt, és minden bizonnyal igen jól járt volna a város Besenyi Orsolyával. Ugyanakkor meg egy demokráciában a világ legtermészetesebb dolga, hogy néha nem csak az egyik oldal győz. Most a tanulságokról írok, és leírólag.

Tudom, persze, az ellenzéki nyilvánosság fel fogja tenni ismét ugyanazt a régi – s meglehetősen karcos – lemezt: a jászberényiek abcúgot üzentek a Fidesznek,

Orbán Viktória, satöbbi. Szóval: ez itt a narancsos vég ötvenharmadik kezdete Tapolca, Hódmezővásárhely és Józsefváros után, hiszen már vidéken is bukik a Fidesz, ebből hamarosan országos mozgalom lesz, akárki meglássa, szól majd a narratíva. Pedig az ellenzék jobban tenné, ha felismerné: a jászberényiek ezzel a választással nekik üzentek.

Mégpedig valami borzasztóan egyszerűt: egy helyben beágyazott jelölt bárhol nyerhet,

Ha Budapestet – az ellenzéknek alapvetően kedvező fundamentális politikai tényezők miatt: sok posztmaterális szavazó, aki megengedheti és meg is engedi magának a szakpolitikától független, ideológiai alapú szavazást Orbán Viktor ellen; ellenzéknek kedvező demográfiai megoszlás; az országban egyedülálló módon valóban létező ellenzéki jelenlét; Budán, a mikroszintek legmikróbbikán valóban létező „kiábrándult fideszesek” – egy határozott mozdulattal kiemeljük a képből, mi is marad az ellenzéknek?

Van néhány megyei jogú város, ahol kérdés, hogy a 2019-es önkormányzati győzelem egyszeri epizód volt-e – ahol azóta egy együttműködni képtelen ellenzéki képviselő-testületi többség szerencsétlenkedik, ott feltehetőleg igen. Néhány helyen ugyanakkor egyértelmű ellenzéki fellegvárakról beszélhetünk. Botka Lászlót talán csak az algyői gázmező tudná Szegedről kirobbantani. Az ózdiak minden nehézségük és egy kifejezetten gusztustalan botránya ellenére bíznak Janiczak Dávidban. Gyöngyösön, Salgótarjánban, Kazincbarcikán, Tiszaújvárosban, Ajkán annak ellenére is MSZP-s polgármester van, hogy közben az MSZP önkeze által de facto elhalálozott. Izgalmas eset a békéscsabai Szarvas Péteré, akinek esetében nem teljesen világos, hogy ő lett-e a 2014-2019 közötti öt kemény évtől fideszes, vagy a Fidesz látta be a csabai politikai realitásokat, amikor a ’19-es szezonra leigazolta a Jobbiktól. És ebbe a sorba – az újraválasztott, azaz stabilnak mondható bázisú ellenzéki városvezetők közé – jön fel most Jászberényben Budai Lóránt.

Túl azon, hogy e politikusok jellemzően nem Magyarország kis Monacóit kormányozzák – tehát az a régi ellenzéki tézis, mely szerint a jómód kormányellenességgel jár együtt, felülvizsgálatra vagy minimum kiegészítésre szorul –, mi köti össze a stabil ellenzéki városvezetőket? Igen szembetűnő néhány dolog.

Egyrészt:

mint hogy magas harcértékű állásfoglalásaikkal eldöntsék az ukrán-orosz háborút, Kelet-Nyugat vitát folytassanak, rezsi- illetve járványszakértsenek, vagy megharcoljanak a melegjogokért a pacalpatriarchátussal.

Másrészt: olyan tempóban driftelnek elfelé az intézményesült budapesti ellenzéktől, hogy szegény Ken Block, ha élne, sofőrkesztyűje tíz ujját megnyalná utána.

Harmadrészt: első dolguk volt lezárni őrgrófságuk határait Gyurcsány Ferenc és papjai előtt. Mindezek érvényesek mindenkire, aki ma Budapesten kívül sikeres ellenzéki politikus Magyarországon.

Ezek után a recept melyik része nem világos?

A Fidesz összes nagy, átfogó nemzetstratégiai iránya – a gyermekvállalás bőkezű ösztönzése, az illegális migrációnak való ellenállás, Magyarország megőrzése woke- és LMBTQ-mentesnek, az energiabeszerzési lehetőségek nyitvatartása, az ukrán-orosz háborúban elfoglalt békepárti álláspont, az olykor-olykor unortodox gazdaságpolitika, a munkaalapú társadalom – találkozik a magyar választók többségének ízlésével (és, ha hozzátehetem: feltehetőleg a fent nevezett polgármesterekével is). A Fideszt

A Fidesz minden hibája mikroszintű, nem a mitben, hanem a hogyanban leledzik: kevés a szakértelme ehhez vagy ahhoz a szakpolitikai területhez, itt-ott hoz egy-egy rossz személyügyi döntést. Épp ezért az önkormányzatokban, a helyi országgyűlési képviselők között annak van bármi esélye, aki mikroszinten kínál hozzáértőbb, okosabb, jobb alternatívát.

Világmegváltókat (Zuglón kívül, nekik egészségükre) nem igényelnek helyi pozíciókban a magyarok.

Emellett ott a kínzó kérdés: az az intézményesült ellenzék, amelyet a legsikeresebb – pontosabban: az egyedül sikeres – ellenzéki politikusok rutinszerűen megtagadnak, mi több: szabadulnak és mosakodnak tőle (annál, ahogy Budai Lóránt igyekezett jobbikosságát elsikálni, erre kevés jobb példa van), mi végre van?

Nem teljesen értelmetlen egy egyéni választókerületekre, azaz országos területi lefedettségre építő választási rendszerben csak Budapesten működő alakulatoknak egyáltalán létezniük? Amelyik ellenzéki párt még mindig képes akár csak egy fillérnyi állami támogatást is nem a vidéki szervezetépítésre fordítani, annak erre miféle mentsége van? Milyen választási rendszer felelne meg annak, aki a meglévő rendszer

sőt, választásról választásra egyre kevésbé érti?

Az pedig, hogy a Gyurcsány-problémát ennyi idő után sem sikerült kezelni, a világbotrány maga. Hogy akarják kis hazánkat az európai politika viharos tengerén víz felett tartani azok, akiknek egy középsúlyú politikai szélhámost sem sikerült eddig a magyar belpolitikai palettáról kiszorítaniuk?

Gyurcsány Ferenc nem fog visszavonulni, dehogy fog, élete végéig kiválóan elverselne ő egy tizenöt százalékos párt élén. Eszement dolog saját jogán megválasztott, bázissal bíró politikustól visszavonulást várni. Ellenben kiszorítani, megroppantani, kicselezni a politika maga, senkinek nem tilos azt csinálni Gyurcsánnyal, amit ő az MSZP-vel egyszer már megcsinált: a hátára kapaszkodva átkelni a parlamenti küszöbön, majd széthordani.

Kiváló mestervizsga lehetne ez bárkinek az Orbán Viktorral való megmérkőzés előtt. Nem olyan nehéz: Donald Trumppal, Andrej Babišsal külhonban már megcsinálták, két külföldi ötlet lemásolása között beleférhetne talán ez is.

Isten látja lelkem, nem akarok én a magyar ellenzéknek tippeket adni. Épp azért, mert a kormány minden stratégiai makrokérdésre jól válaszolt, s minden hibája mikroszintű, én bizony jó helyen látom a hazámat a Fidesz kezében. De hiszem, összességében

Ezért reménykedem benne, hogy dekódolják: Jászberényből nekik üzentek, nem a másfél évtized legnagyobb gazdasági válságában is 50 százalék felett álló Fidesznek.

És ha nem értik meg, nem marad más belőlük, mint elszórt Budai Lórántok hűvös halma a magyar belpolitika narancsszín jegén.

Nyitókép: Melocco Miklós Lehel vezér szobra Jászberény főterén. Fotó: Ficsor Márton / Mandiner