Egészen hátborzongató és vérforraló ötlettel állt elő régi nagy „barátunk”, Manfred Weber. A fék nélkül balra sodródó, minden identitását elvesztő Európai Néppárt elvtelen vezetője – miután közölte, hogy elege van Orbán Viktorból – bedobta az úgynevezett „európai energiaszolidaritás” gondolatát.
Ennek lényege – lefordítjuk –, hogy „mi elcsesszük, ti megoldjátok”. Vagy valami hasonló.
Miről is van szó hivatalosan? A bajor politikus a Der Tagesspiegel című német lapnak arról delirált, hogy miután Putyin korlátozza a földgázszállítást Európába, nehéz télre készülünk, amire időben fel kell készülni. Meg is van Weber ötlete: kötelező érvényű mechanizmusokat kell kidolgozni a tározókban lévő földgáz szolidáris felhasználásáról, hogy ne mindenki „csak magával törődjön”.
Vagyis akinek van földgáza, attól el kell venni, hogy legyen annak is, akinek épp nincs.
Az erre alkalmazható kifejezés mindezek tükrében sokkal inkább az „energiakommunizmus”, mintsem az „energiaszolidaritás”. Ez az elképzelés ugyanis még viccnek is durva, egyúttal jellemző napjaink ideológiavezérelt és kontraszelektált uniós elitjére.
Kezdjük ott, hogy az EU nagyhangú vezetői, köztük Ursula von der Leyen bizottsági elnök és sokan mások, hónapok óta azt harsogják, hogy egyre durvább és durvább szankciókat kell alkalmazni Oroszországgal szemben. Tiszta sor: Putyin agresszor, ha lehetséges, ne támogassuk azzal, hogy energiahordozókat veszünk tőle. Csakhogy ezzel Európa mégis leginkább saját magával babrál ki, ami elég egyértelműen látszik a gazdasági adatokból.
Moszkva amúgy évek óta hallgatja már, hogy az egyébként a kőolajára és a földgázára – eltérő mértékben, de – rászoruló kontinens diverzifikálni akar. Most pedig már konkrét lépéseket is tesz az EU a kereskedelmi kapcsolatok felszámolására – lásd például olajembargó.
Aligha meglepő, hogy Putyin válaszlépésként új piacokat keres és talál,
illetve nekiáll leckéztetni az őt fegyverekkel, ellenségei, azaz az ukránok támogatásával és embargóval fenyegető országokat. És nyilván kiemelten is azokkal „szívózik”, akik a leghevesebben szállnak bele a nagy nyilvánosság előtt.
Ezek közé tartozik a kiszolgáltatottsága és iparának igényei miatt kezdetben még inkább óvatos Németország, amely most kezd szembesülni az energiahiány okozta veszélyekkel. Például azzal, hogy „nehéz télre kell felkészülni”. Ide vezetett a harcias „jóemberkedés”, a gázembargóval való keménykedés és a többi hasonló, az ukránoknak valójában mit sem érő önsorsrontó gesztus. Bravó, Brüsszel, bravó, kedves Manfred!