Ellenzéki önlábonlövések

Fekete-Győr András sok erénye közül hiányzik a képzelőerő. Nem gondolta végig, hogy minden bizonnyal olyan párezres rendezvényen fog fellépni, amelynek feleselő háttérmoraját egy több százezres, vele ellentétes politikai tudatú menet fogja szolgáltatni. Azt kiáltotta a Momentum ellenzéki előválasztáson megbukott és ezért lemondásra kényszerült elnöke a Békemenethez képest igencsak gyér közönségnek: „Hozzuk be a bizonytalanok százezreit, hozzuk be a kiábrándult fideszesek százezreit!”

Ez a kiábrándult fideszeseket enyhén szólva rossz pillanatban tételező buzdítása éppoly nevetségesre sikerült, mint egész pártelnöki pályafutása. Hiszen utóbbi végén az a csúfság esett meg vele, hogy

Míg erőtlen beszédét fogalmazta, nem tudta elképzelni Fekete-Győr, hogy a miniszterelnöki beszédben végződő október 23-i megemlékezés meg fogja mutatni azt a hungaricumot, hogy egy magyar kormány hármas ciklusláncolata vége felé, a negyedik ciklusáért harcolva akkora demonstráló tömeget tud maga mögé állítani, amelynek a vége azután tud csak elindulni a budai Műegyetemtől, ha az eleje már a pesti Kálvin térnél jár.

De nemcsak Fekete-Győr képzelőereje hiányzott az ellenzéki összefogás október 23-i ünnepléséből, hanem mindazoké, akik arra jutottak, hogy színpadjukra a kiesett miniszterelnökjelölt-jelöltek egész panoptikumát a győztes Márki-Zay Péter mellé kell állítani.

Jakab Péter, akiből ugyancsak kevesen nézték ki az alkalmas miniszterelnököt, illetve Orbán Viktor méltó kihívóját, azt jósolta: „Vissza fogjuk adni a hitet, hogy van élet a Fideszen kívül, sőt, ott kezdődik csak igazán.” Egyelőre ezt a jobbikos életalternatívát a Békemenet sereglése életszerűtlenné tette.

De mikrofonhoz lépett utána Dobrev Klára is: láthatóan elveszítve azt a vibrálást, ami jellemezte nyilvános szerepléseit, amíg esélye mutatkozott legyőzni az amerikás hódmezővásárhelyit. Óriási elszólását úgy mondta el, mintha vörös nyakkendőben, két copffal, úttörőcsapata előtt szavalná Váci Mihály: Még nem elég! című versét. Freudi elszólása pedig a következő volt a DK pártelnök nejének: „Egy feladatunk van október 23-án: emlékeztetni mindannyiunkat: nehogy elszúrjuk!” Ugye nem kell magyarázni, hogy az „elszúr” szavunk szemérmetes eltekerése egy sz helyett k-t tartalmazó, meglehetősen nyers szavunknak, melyet hosszú időre a kedves férj foglalt le magának közbeszédünkben? Sajnos ez nem jutott eszébe Klára asszonynak, bár tudat alattijának engedve nagyon is ráhibázott.

Mindenki érezte különben, hogy az O1G összefogás 2021 október 23-i színpadán,

Nekik kellett volna a következő jelképes performanszt eljátszaniuk: összeölelkeznek, majd ellökik egymást, majd megint egy ölelés, megint egy kölcsönös ellökés. A forradalom és szabadságharcot 2006-ban ünneplőkön végigverető exminiszterelnök, egyben a 2022-ben várhatóan eddigi legnagyobb frakciójához jutó DK elnöke és Márki-Zay Péter, aki nem és csak azért sem Gyurcsány kegyelméből, illetve nemzetietlen politikájának megvalósítására miniszterelnök-jelöltté vergődött jobboldali civil tisztaságsűrítmény...

Ők ketten azok, akik százszázalékosan egymásra utaltak, ugyanakkor nem mutathatnak a nyilvánosság számára katartikus egységet. Márki-Zaynak egyenesen az a létjogosultsága, hogy ő nem a gyurcsányizmus folytatója, hanem ellenzékváltó. Ehhez képest egy színpadon ténfereg a Gyurcsány-párttal és a másik óbaloldali alakulat, az MSZP elbukott jelöltjével. Két hete még ellenzékváltást ígért, de alig pár nap alatt megkülönböztethetetlenül feloldódott a Gyurcsány vezette O1G-koalícióban.

Mindenesetre a közös miniszterelnökjelölt mentesült a fenti színpadi látványképtől. Helyette a legyőzött aspiránsok karéjéban díszelegve hirdethette meg: „Mostantól nem jobbra és balra, nem egymással vetélkedve, hanem egymás kezét megfogva megyünk, csak fölfelé!”

Fölfele megy borban a gyöngy, jól teszi. Kérdés viszont: hogyan kezelje a hat párt – amely egymásnak már cinkosan menlevelet adott négy év túlélésre a hat frakció alapításának garantálásával –, hogy Márki-Zay külön frakciót, azaz garantált parlamenti hátországot követel magának.

Nem robban-e szét az ellenzéki összefogás, ha valamely pártokat korlátoznak, valamely személyeket kihúznak a listáról a miniszterelnök-jelölt kedvéért? Lehetséges-e akárcsak jogtechnikailag keresztül vinni egy ilyen többletfrakció-alakítást? 

Gyurcsány Ferenc emlékezetes alakítása jut eszünkbe, aki valaha miniszterelnökként rákönyökölt (ahogy a szónoki állványra szokott) a „forradalom miniszterelnöke” szobrára, és hetykén megszólítva így tűnődött: „Mondd, Imre, te mit tennél a helyemben?” Tényleg, mit csináljon a DK elnöke? Bámulja a borban fölfelé kúszó gyöngyöt?