Éberség! Jobboldali veszély a lelátón!

Szöllősi György publicisztikája a Mandiner Sporton

Egy pillanatra sem mentegetve minden, nagy érdeklődésre számot tartó futballmeccs közönségének soraiban fellelhető primitív fizikai vagy verbális erőszakot, aligha véletlenül támadt az az érzésünk a magyar–angol futballmeccset követő elképesztően aránytalan és igazságtalan nemzetközi médiakampány láttán, hallatán, hogy a lelátón történtektől szinte teljesen függetlenül indult el a már előre időzített gőzhenger: rasszistának kell minősíteni nem csak a szinte kizárólag kulturáltan szurkoló, békés drukkerekből, családokból álló 65 ezres magyar szurkolótábort, de az egész országot.

A 4–0 önmagában is elég fájdalmas, de mindezt tetézi a rettenetes vád anélkül, hogy akár maguk az angol játékosok és stábtagok bármilyen rasszista megnyilvánulásról be tudtak volna számolni az őket pedig folyamatosan provokáló brit újságíróknak. A hazai ellenzék sajnos nem a méltánytalan és főleg a tömeges angol szurkolói erőszak és rasszizmus tükrében unfair boszorkányüldözés ellen emelte fel a szavát, hanem a magyar közönségre, sőt nem egy esetben a játékosokra támadt, mondván, miért köszöni meg a csapat a „rasszista” közönség biztatását, miért éneklik a játékosok a Himnuszt a meccs után együtt a lelátó népével?

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője, frakcióvezetője bocsánatkérésre is szólította fel a magyar kormányfőt és a futballszövetség elnökét is: „A legtöbb magyar futballszurkoló nem rasszista. Amit viszont tegnap este a gyűlölködő kisebbség művelt, az gyalázatos, és befeketíti az egész magyar válogatottat is. Orbán és Csányi azonnal ítélje el ezen kisebbség szégyenletes viselkedését, és kérjenek bocsánatot az angol játékosoktól, a FIFA-tól és minden jóérzésű embertől!” – írta Facebook-üzenőfalára a baloldali politikus az esemény másnapján.

A szóhasználat, az ügyet a nemzetközi médiában kísérő, a tényeket tökéletesen figyelmen kívül hagyó félelmetes demagógia, a hazai csapatot és szurkolóit érő elképesztő igazságtalanság eszembe juttatta, hogy a múlt század derekán, a kommunista hatalomátvétel hajnalán, Magyarországon egyszer már ellehetetlenítettek egy, a fél ország által rajongott futballcsapatot szinte ugyanazokkal a vádakkal, egy kísértetiesen hasonló lejárató kampánnyal.

s a szurkolók egyetlen, a sajtóban konkrétan megemlített bűne az volt, hogy az egyik ellenfél, a munkásosztályt képviselő Vasas kapusának a kirúgásnál azt kiabálták: „hó-rukk”. Illetve – állítólag – fasiszta megnyilvánulásokra ragadtatta megát a közönség egy szűk csoportja, amelyek mibenlétét akkor sem részletezte vagy bizonyította senki.

A mai szigorú FIFA és UEFA szerepét akkor a moszkovita kommunisták által kézivezérelt hazai futballszövetség játszotta el, nem vitás, hogy elképesztő politikai nyomásnak engedve.

„Az Üllői úti pályán hétről-hétre megismétlődött tüntetések kérdésével az MLSz elnöksége is foglalkozott a hétfőn délután tartott ülésén. Az elnökség leszögezte, hogy ezekben a tüntetésekben fasiszta provokátoroknak nagy szerepük volt. Tűrhetetlen, hogy a magyar demokrácia ellenségei a sporton keresztül támadják népi demokráciánkat. Az elnökség tehát első figyelmeztetésként azt a határozatot hozta, hogy a Ferencváros játékjogát négy hétre felfüggeszti és ugyanennyi időre betiltja az Üllői úti pályát. (A döntés azt jelenti, hogy a Ferencváros a soron következő négy mérkőzésére nem állhat ki és a mérkőzések pontjait az ellenfelek kapják, az Üllői úti sporttelepen pedig négy hétig nem lehet mérkőzést rendezni.) – írta a Népsport 1948. november 30-án. A cikk így folytatódik, idézve a Fradit elmarasztaló határozatot:

Az elnökség reméli, hogy ezek az intézkedések alkalmasak lesznek arra, hogy a Ferencváros közönségének soraiban rendet teremtsenek. Ha ez nem történnék meg, olyan intézkedések következhetnek, amelyek a Ferencváros létét is érintik.” (Pályabezárás, pontlevonás, kizárással fenyegetés, szinte a semmiért. Ismerős?)

A fasiszta vádakkal megtámadott, az említett meccsen még 37 ezer (!) néző által biztatott csapat vezetői úgy meakulpáztak, hogy azt olvasva talán Szabó Tímea is elégedetten csettintene. Két nappal a fenti cikk után ugyanis már az FTC alábbi közleményét lehetett olvasni a sportnapilapban:

„Szerdán este rendkívüli elnöki ülésen vizsgáltuk meg azt a helyzetet, amely az MLSZ elnökségének november hó 29-én hozott határozata után előállt. A hozzászólások során megállapítottuk, hogy az MLSz szigorú határozatára azok a fasisztaízű, demokráciaellenes tüntetések szolgáltattak okot, amelyek ferde megvilágításba helyezték az egész FTC-t, diszkreditálják az egyesületet s azt a látszatot keltik, mintha a háttérben meghúzódó reakció a Ferencvárost választotta volna ki a sportban arra, hogy zavart, nyugtalanságot keltsen és megmérgezze a demokratikus sport levegőjét.

     Ezek az elszánt fasiszta provokátorok a Ferencváros legnagyobb ellenségei, akik a saját sötét politikai céljaik érdekében nem riadnak vissza attól sem, hogy egyesületünket erkölcsi csődbe vigyék, elszigeteljék a népi demokrácia sportjának nagy családjától és beszennyezzék az egyesület becsületét.

akiket pedig csak a Ferencváros iránti rajongás vezet. Ez a kisszámú, de elszánt söpredék a Ferencváros mérkőzéseit demokrácia ellenes tüntetésre használja fel, egy hazug népellenes bűnös ügy szolgálatára akarja lealacsonyítani egyesületünket. Tudjuk, hogy a közönségnek csak egy kis magjáról van szó… (…)

Igyekeztünk ugyan hangszórón át, programunkon keresztül felhívni közönségünk figyelmét az ellenfél megbecsülésére, a népi demokrácia sportjának erkölcsi szempontjaira, de sajnos, a közönség soraiba befurakodott fasiszta ügynökök aknamunkája ellen ez nem volt elegendő.

      Sajnálatos módon nem tanúsítottunk kellő éberséget az FTC körül fellépett jobboldali veszéllyel szemben. Nem hajtottunk végre megfelelő rendszabályokat. Nem végeztünk megfelelő nevelő és felvilágosító munkát, nem hívtuk fel a tisztességes, csapatukat szerető Ferencváros-szurkolók figyelmét arra, hogy egyesületünk sírját akarják megásni azok a lelketlen provokátorok, akik minden alkalmat megragadnak, hogy lejárassák egyesületünk tekintélyét a demokratikus közvélemény előtt. (…) Általában nem tulajdonítottunk kellő fontosságot a közönség egy része helytelen viselkedésének, nem védekeztünk elég erélyesen és céltudatosan a fertőzés ellen s mint sportemberek hajlamosak voltunk arra, hogy ezeknek a megnyilatkozásoknak a politikai jelentőségét elbagatellizáljuk. Ezért romlott fokozatosan a helyzet és nyilvánult meg sajnálatos formában az elmúlt vasárnap is.

      Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtisztítsuk táborunkat a fasiszta szennytől és igyekezni fogunk egyesületünk demokratikus tömegeire támaszkodni. (…) Ezen az úton is kérjük a Ferencváros demokratikus táborát, hogy legyen segítségünkre ebben a munkában. A magyar demokrácia és az FTC érdekében egyaránt segítsenek kisöpörni a Ferencváros soraiból a reakciót. Kérjük a ferencvárosi demokratikus pártok tagjait, kapcsolódjanak be a munkánkba, hogy megfelelhessünk azoknak a követelményeknek, amelyet a népi demokrácia sportja a vezetőkre ró.

Ne tűrjék meg maguk között a provokátorokat, ne hallgassanak az uszításukra, leplezzék le őket, akármilyen nagy FTC-rajongónak álcázzák is magukat. Bízunk abban, hogy a demokratikus erők egységével szűk területre tudjuk szorítani és elszigetelni a fasiszta elemeket. (…)

Föltárjuk előtte a problémákat, hogy útba igazítást kapjunk tőle a Ferencváros helyes útjának megszabásához. Arra is meg akarjuk kérni a dolgozó magyar nép nagy vezérét, hogy tegye lehetővé: az indokolt szigor ne sújtsa egyesületünket a sportban elért eredmények terén, ne kárhoztassa tétlenségre csapatunkat a bajnokságban.

Meggyőződésünk, hogy a Ferencváros vezetőségének őszinte és a hibákat nem szépítő önbírálata bizonyítéka annak, hogy meg akarjuk és meg tudjuk oldani egyesületünk problémáit a demokrácia érdekében.”

A korabeli internacionalista, demokratikus mainstream propaganda mindenesetre elégedetten nyugtázta a Fradi megalázkodását:

„A demokratikus érzésű sporttársadalom bizonyára örömmel és megnyugvással veszi tudomásul, hogy a Ferencváros vezetősége az MLSz súlyos ítélete után a helyes utat választotta: önkritikát gyakorolt, föltárta a hibákat, megvizsgálta és megállapította a mulasztásokat, majd megszabta a Ferencváros jövőjének az útját. Kifogások, cáfolatok, vagy bűnbakok keresése helyett önmagába nézett s találta meg az egyetlen lehetőséget a kibontakozásra: az elismert hibák kijavítását.”

Más kérdés, hogy a hajbókoló önostorozás, a szánalmas megalázkodás csak időleges engedményeket eredményezett, de nem mentette meg a bajnoki cím felé menetelő klubot, amely hiába volt az ország legjobb és legnépszerűbb csapata, eddigre már régen megpecsételődött a sorsa, a lejárató kampány és az átmeneti gesztusok is csak egy színjáték részei voltak: a klub egy jó év múlva már nyomaiban sem emlékeztetett 1948–49-es önmagára.

A korabeli véleményvezérek hangos helyeslése mellett természetesen. Jut eszembe, a nemzetközi futballesemények sajtótájékoztatóin szinte csak a rasszista (azaz immár magyar, esetleg lengyel) közönség kérdésével foglalkozó brit média legutóbbi provokatív kérdésére Gareth Bale, a Real Madrid walesi válogatott sztárja válaszolt így, az általános (a neomarxista médianyomás által még a brit miniszterelnököt is felháborodott megszólalásra késztető) megfelelési kényszerben:

fel kell függeszteni, és ebben az esetben remélhetőleg tanulni fog a leckéből”. 

Ne legyenek hát illúzióink.

A nyitóképen: Szurkolók a labdarúgó világbajnoki selejtezők 4. fordulójában játszott Magyarország - Anglia mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2021. szeptember 2-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt