„Történt ugyanis – immáron nem először – hogy HVG-s és indexes sajtómunkások fáradságot nem kímélve jártak utána annak a szerintük nagy érdeklődésre számot tartó ügynek, hogy a magyar kormány igazságügyi minisztere egy év alatt hány titkosszolgálati lehallgatást engedélyezett. A nyilvánosságra hozott számok – szakmai értelemben, az országra fenekedő ellenségeink nagyságához képest – meglehetősen szerények. De megkapták, így hát megírták.
És?! Arab számok sorrendbe rakva, mögöttes tartalom nélkül. Az nem szerepelt a minisztertől kapott anyagban, hogy kit, mikor, miért kellett ellenőrizni, hisz az ezen kérdésekre adandó válasz mindegyike minősített adat, ami államtitok. Sőt, a megismerésükre tett kísérlet üldözendő, államtitoksértésnek minősül. A miniszteri eljárást a parlament képviselői által elfogadott törvény szabályozza, ahogy a számok mögött megbújó titkosszolgálati működést is. Az engedélyeztetési eljárásban a miniszter felé konkrétan meg kell indokolni a kérés okát és operatív célját. Amennyiben az akciójavaslat sérti az ország érdekeit, a polgárok egyetemes jogait, vagyis a kérést szakmailag nem lehet alátámasztani, a miniszter megtagadja az engedély kiadását. Ezt követően a szolgálatoknak nincs lehetőségük az elutasítás ellen fellebbezést benyújtani.