Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Vajon a teológusnő szavaira ismerünk-e ebben a Jézusban?
„»Aki azt mondja magáról: „én vagyok az”, biztosan nem az igazi mester. Az igazi mesternek jó a közelében lenni, mert mellette szégyenkezés nélkül az lehetek, aki vagyok« - Állítja Perintfalvi Rita Publik teológusnő egy interjújában.
Fontos közelebbről is megvizsgálni a kijelentéseit, mert Perintfalvi »keresztény« és »katolikus« teológusként igyekszik megjelenni a nyilvánosságban és ilyen minőségében ad interjúkat, illetve tesz közzé írásokat úgy, hogy közben úgy tűnik, hogy a keresztény és katolikus tanítások alapjaival megy szembe. Szigorúan teológiai szakmai szemmel ugyanis azt kell mondanunk, hogy a teológusnő kijelentései a keresztény teológia keretrendszerén belül maradva nem állják meg a helyüket - és ennek meglátásához még csak kereszténynek sem kell lenni. Nézzük meg ugyanis, hogy Perintfalvi állításaival szemben mit mondott magáról a názáreti Jézus, a keresztények által megváltóként tisztelt emberré lett Isten önmagáról. Vajon a teológusnő szavaira ismerünk-e ebben a Jézusban?
»Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.« Jn 13:13
Itt egy nyilvánvaló ellentmondást feszül Perintfalvi Rita és az evangéliumi Jézus szavai közt. Az előbbi szerint aki azt mondja magáról, hogy “én vagyok az”, biztosan nem az igazi mester, míg az utóbbi szerint jól tesszük, ha annak tekintjük őt (Jézust). De ne álljunk meg itt, vizsgáljuk meg, hogy mit állított Jézus önmagáról az ún. “én vagyok” mondásokban:
- »Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak általam« (Jn 14:6)
- »Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves… Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem« (Jn 15:1, 4)
- »Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár, és legelőt talál« (Jn 10:9).
- »Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága« (Jn 8:12)
- »Én vagyok az élet kenyere — felelte Jézus. — Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha… Én vagyok az élet kenyere… Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él« (Jn 6:35, 48, 51)
Jézus önmeghatározása alapján a saját szavai arra a konklúzióra vezetnek minket, hogy az evangéliumok Jézusa nem az a mester, akit Perintfalvi Rita szerint igazi mesternek kellene neveznünk, hiszen kizárólagosságot követel magának. De van még egy másik, teológusként súlyosan elgondolkodtató és szakmailag minimum megkérdőjelezhető állítás a teológusnő fenti kijelentésében.
Perintfalvi szerint azért jó az igazi mester közelében lenni, mert mellette »szégyenkezés nélkül az lehetek, aki vagyok«. Miért is problémás, szakmaiatlan és irracionális ez a kijelentése a kereszténység és a keresztény teológia keretein belül maradva?
Azért, mert az evangéliumok Jézusa minden tanítványát arra hívja, hogy tagadja meg önmagát, térjen meg a bűneiből és úgy kövesse őt. Két kifejezetten hangsúlyos aspektust látunk ebben:
1. Önmegtagadás. Perintfalvi szerint a jó mester mellett azok lehetünk szégyenkezés nélkül, akik vagyunk, tehát ezek szerint a csalók, házasságtörők, hazugok, szeretetlenek önmaguk lehetnek az igazi mester mellett. Jézus viszont ennek ellenkezőjét várja az őt követőktől: tagadják meg a természetüket és önmagukat - forduljanak el attól az óemberüktől, ami elválasztja őket tőle. Ezt hívják a keresztények az »óemberünk napról-napra való megöldöklésének«.
2. Megtérés a bűnből. Perintfalvi sajnálkozik azon, hogy a prédikációk gyakori témája a bűn, sőt önmaga korábban működtetett egy olyan csoportot, ahol konkrétan tilos volt bármire és bárkire ezt mondani. Ezzel szemben az evangéliumi Jézus folyamatosan megtérésre, a bűnök elhagyására hív (ld. pl. a Hegyi Beszéd), és azt várja a parázna nőtől, hogy menjen el és többé ne vétkezzen.
»Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.« Máté 16:24-25
Két, egymással ellentétes kijelentés feszül tehát itt. Az egyik Perintfalvié, aki szerint aki azt mondja magáról, »én vagyok az«, biztosan nem az igazi mester, és az igazi mester mellett szégyenkezés nélkül önmagunk lehetünk.
A másik az evangéliumokban szereplő Jézusé, akinek szavaira a keresztények hite épül, és aki azt mondta magáról, hogy ő az igazi Mester és aki az »én vagyok« önmeghatározásával egyértelművé tette, hogy nincs más rajta kívül. Aki arra hívja az embereket, hogy tagadják meg magukat, bánják meg bűneiket és így kövessék őt.
A két látás viszont szakmailag nem összeegyeztethető, olyan logikai ellentmondásokat tartalmaznak ugyanis, melyek kizárják azt, hogy valaki egyszerre fogadja el Perintfalvi gondolatait és azt, amit az evangéliumok Jézus szavaiként adnak vissza.”