Csapda készült az európai gazdák részére

„Egyre több a kifogásunk az Európai Unió működésével kapcsolatban – ez a sanyarú tény. Mindezek ellenére rendületlenül kitartok az európai népek, nemzetek békés, kölcsönös előnyökön nyugvó, egyenrangú együttműködése mellett. Alapelvvé vált tehát, hogy az agrártermelés megfelelő mennyisége és színvonala, egészséges élelmiszer-alapanyagok termelése kiemelt közösségi érdek, és ennek költségeit is a közösségnek kell vállalnia.

A legújabb mantra szerint pedig éppen az agráriumot kell indokolatlanul költséges korlátok közé szorítani, nehogy a »környezetet tönkretegye« és »rombolja a klímát«. (Véletlenül sem a valós környezetrombolást végző, nagy multinacionális nyersanyag-kitermelő, légszennyező cégeket, a katasztrofálisra növekvő légi és vízi személy- és teherszállítást.) Inkább a több ezer kilométerről érkező zöldség és gyümölcs fogyasztása a kívánatos, mint a lakóhely körül megtermelté.

Épületes, ahogy az EU a TTIP bukása után rögtön hozzáfogott az agrárfinanszírozási rendszer átalakításához. Az is nyilvánvaló, hogy a migránsügy tobzódásakor nem merték ötleteiket a közvéleménnyel ismertetni. Ehelyett az a határozat született, hogy az új hétéves fejlesztési terv (2020–27) keretében az első két évben minden marad a régiben.

Maga a módszer is nagyon jellemző. Először nem a tagországok agrárkormányzatait kérdezték meg, hogy reálisan mit látnak kivitelezhetőnek az agrárágazatokban a környezet és a klíma védelmében. Még a végén megtudták volna. 

Bíztak abban a politikai klímaváltozásban, amit Biden győzelmétől vártak, no meg a szokásos nyomásgyakorlásban is. A hatásos amerikai nyomás azonban – noha nem érdeklődés, hanem gazdaság és pénzügyi kényszerek hatására – elmaradt, hasonlóan ahhoz, ahogy az Északi Áramlat gázvezeték ügyében is megváltozott a széljárás. Ezek szerint Timmermansnak és csipetcsapatának nem is szóltak?

Korai lenne reménykedni, lesz még néhány forduló, továbbra is nagy szükség lesz a józan észre. Ezúttal azonban a jól előkészített csapdába Timmermansék estek bele. Nem mondta Marx hiába, hogy a „progresszió” legfőbb akadálya nem a mohó tőkés, hanem a magáról, családjáról gondoskodni képes paraszt.”