Nos, Karácsony Gergely a testszégyenítés tankönyvi példáját idézte a rosszízű, bárdolatlan viccelődéssel, amennyiben persze viccnek szánta a kiszólást. Ha így van, akkor a félrekalibrált humorérzéket róhatjuk fel: a rovarhotelek és a picassói önkénnyel felfestett biciklisávok után újabb száraz tréfát írhatunk főpolgármesteri működéséhez.
Felmerülhet természetesen a tervezettség is:
kis útszéli demagógia elhintése, olcsó konc a kommenthuszároknak, elvégre nem lehet mindig a körúton belül mozogni.
Rafináltabb magyarázatot kínál a megszólalás és a gyors bocsánatkérés kettőse: látjátok feleim, ím, hibázom. Látjátok, én is emberből vagyok, de felülemelkedem, nézzétek, én tudok gesztust gyakorolni. Újabb ecsetvonások az emberarcú városatya vágyott portréjához.
Megnehezíti a valós szándékok kitapintását, hogy az ellenzéknél olykor összefonódnak a szofisztikált kommunikációs manőverek és az egyszerű áramszünet: Fekete-Győr András felejthetetlen partizános produkciójánál is komoly fejtörést okozott a hosszú csöndek és refrénszerű nemtudomok dekódolása. Vajon itt egy földi halandó számára első blikkre felfoghatatlan mesterterv zajlik? Vagy... vagy csak lemerült a verbális napelem?