Kevesebb lázadást, több elfogadást

„Kedves Molnár Áron, tisztelt Kolléga!

Már évekkel ezelőtt is sértett az a »mindent jobban tudok mindenkinél« attitűd, amivel be-beszólogatott művészeti és közéletünk történéseibe. Gondolok itt volt Madách Színházi igazgatómat, Kerényi Imrét kóstolgató megszólalásaira, rapp-es »megéneklésére«. Akkor legyintettem, kár lenne válaszolnom önnek, mert megkapom, mint Kulka Jánoshoz írt nyílt levelem kapcsán, hogy miért én írok neki a Miniszerelnök helyett, ha egyszer nem kért senki válaszadásra.

Sok víz lefolyt azóta a Dunán, de ön nem tett le arról, hogy a színházban felmutatandó tehetségen kívül, a közéletben ne tekintse eljátszandó szerepnek a forradalmi lázadót. Nos, legutóbbi, a Szabad Európa portálon önnel készült riportban viszont azt nyilatkozza, hogy »a jövő generációját nem szolgálja egy olyan jövőkép, ami kussolásra és csendre épül«. Másik tetemre hívó megjegyzése, hogy »mutass már valakit a jobboldalon, aki iszonyatosan kritikus? Aki tényleg elmondja«.

Megérkeztünk! Ha már felkért egy táncra, akkor ropjuk el együtt férfiasan ezt a gondolati verbunkost. Természetesen le lehet élni úgy is egy életet, hogy mindenről csak és kizárólag az jut az eszébe önnek, hogy »katasztrofális« és »rémisztő«. Azt a modortalanságot, ahogyan a riportban a Miniszterelnököt, aki 25 évvel idősebb önnél tegezi, legyen a verbunkosunk első olyan lépése, aminél úgy tekintek önre, hogy a lábamra hágott. A másik gondolatáról, a színészi iskoláról, ami szerint »a színész gyötrődik a saját félelmeitől, ügyeitől, amik negatívak« az jut eszembe, hogy vajon miért ez a felsőbbrendűségi elaléltság önben a színészi lelket illetően. Talán ismeri Shakespeare örökérvényű gondolatát »Színház az egész világ És színész abban minden férfi és nő: Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében«. Meggyőződésem szerint ne misztifikálja kizárólagosan a színészlelket, bármely más szakma gyakorlói is gyötrődnek »saját félelmeiktől, ügyeiktől«. Ezen a ponton, hiszen én is színész diplomával rendelkezem érzem azt, hogy táncunk közben már mindkét lábamon áll.

Kedves Áron! Amikor arról ír, hogy »hogyan lehet egy olyan ember osztályfőnök az SZFE-n, aki műsorvezető a Hír TV-n és beleáll egy gimnazistába?«. Ezen az analógián haladva bennem az fogalmazódik meg, hogy akkor ön miként lehet színész bármely produkcióban, ha saját mozgalmának térítője, vezető arca és ön is beleállt már Kerényibe, Eszenyibe, Vidnyánszkyba, Velkovicsba és az élő fába, hagy ne folytassam? Ezen a ponton azt érzem, mi ketten már nem is a toborzó táncunkat járjuk, hanem a grundon lábtengózunk és ha megszólalnék egy-egy találatom védelmében, akkor a vitánk hevében önből kijönne »a kaki, pisi, hányás, húgy«, hogy önt idézzem, mert ön szerint csak így lehet eredményre jutni esetleges nézeteltérésünk esetén.

Arról már írtam máshol, hogy természetesen nincs jobboldali, meg baloldali színjátszás. Ha elfogadja tőlem, véleményem szerint viszont van értékrend, szocializáció, modor, színművészhez méltó fogalmazás, van patrióta gondolkozás, van magyar művészeti kincs és érték, a multikultis hozsannától erőltetett nemzetközi helyett létezik nagybetűs nemzeti és így tovább. Mindkét utóbbinak van létjogosultsága, de a sorrend tekintetében a nemzeti előtérbe helyezésével talán ön is egyetért velem. Amennyiben az alkotó gondolkozása, világról alkotott véleménye a patrióta hozzáállás alapján történik, akkor nem a színjátszás válik jobb-, avagy ellentétes nézetek vallása esetén baloldalivá, hanem a hordozott üzenet fogja közvetíteni a külcsínen túli belbecset.

Azt is írja, hogy »folyamatosan kritikát kell fogalmazzunk mindennel kapcsolatban«. Nekem erről az a szó jut eszembe, hogy izgágaság. Kedves Áron! Saját életszemléletük alapján rengetegen vannak, akik képesek a dolgokat elfogadni, netán egyetérteni a művészeti, vagy akár a politikai térben elhangzott történésekkel és az ilyen beállítottságú embereknek, bármennyire is gondolja úgy, még nem a »félelem és a gyűlölet marad perspektívaként«, hogy itt is önt idézzem. Az építkezés helyett csupán rombolásból még sosem épültek katedrálisok.

Végezetül, mielőtt elmennék a büdös francba, ahogyan sokunknak javasolja, engedje meg, hogy arra kérjem, ha újra táncra kérne fel a jövőben, akkor előbb tanuljon meg verbunkozni, nehogy olykor az ön lábára is rálépjenek. Azt kívánom önnek, hogy kevesebb lázadást, több elfogadást, bármi ÁRON.

Üdvözlettel: Bognár Zsolt”