Le az adócsökkentéssel?

„Amióta a miniszterelnök bejelentette a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adójának felére csökkentését, egy merő sírás-rívás az ellenzéki térfél: »kész, ennyi, ezzel megszűnt a magyar önkormányzatiság« – mondja gyakorlott teatralitással az egyik, »most akkor zárjuk be a bölcsődéket és az óvodákat??« – kérdi szavazóit kellő demagógiával a másik, »ez egy olcsó politikai bosszú« – szögezi le a harmadik.

Csakhogy olcsó politikai bosszúnak kicsit drága lenne egy olyan intézkedés, amely egyformán érinti a fideszes és az ellenzéki városvezetőket – különösen, mivel vidéken a fideszesből van több. Annak idején, amikor pártpreferenciától függetlenül minden önkormányzati adósságot átvállalt a kormány, tehát huss, megszabadított minden szoci és libsi polgármestert is a nyomasztó terhektől (összesen 1369 milliárd forintról, a GDP mintegy 4,2 százalékáról beszélünk), furamód nem harsogta az ellenzék, hogy micsoda gáláns vezetése van ennek az országnak, tényleg mindenkit kihúz a bajból. Mint ahogy az is oly természetes, hogy a baloldalon agyonszapult külügyminiszter milliárdos beruházásokat visz többek között Tatabányára is.

Most viszont hirtelen megy a majré, hogy segítség, kevesebbet kell fizetniük a kisvállalkozóknak, ez nem más, mint az ellenzéki városok kivéreztetése.

De oké, végezzünk egy gondolatkísérletet, és tegyük fel, hogy a kormányzati adócsökkentés nyomán méltatlanság éri az ellenzéki vezetésű városokat, és csakis őket. Felmerül a kérdés, ez esetben mi az ellenzéki politikus dolga, különösen, ha adott politikus egy magát kompetensnek gondoló és kormányzásra vágyó politikai erő tagja, hovatovább miniszterelnök-jelölt-jelöltje. Vajon az-e a megfelelő eljárás, hogy odaszalad az anyuci szoknyájának szerepét átvevő Facebook-üzenőfalhoz, és sír egy sort, hogy »bántottak bennünket«, majd – ha másnapra se múlik el – mindezt esetleg megismétli, kicsit szívszaggatóbban?”